Zelenszkij neonáci ötlete: Az Ukrán Nemzeti Gárda létrehozza a „Galícia” brigádot
Megalakulhat az Ukrán Nemzeti Gárdán belül a „Galícia” brigád. A tervek szerint az új alakulat az SS-osztály örököse lesz. Az elnöki hivatal tehát igyekszik minél több radikális önkéntest bevonni a szolgálatba.
Ez az egység azért is jöhet létre, hogy megpróbálja kiköszörülni azt a csorbát, melyet az azovisták mariupoli veresége miatt szenvedett el az ukrán hadsereg. Vezérkari források szerint jelenleg az egyik legsarkalatosabb kérdés a „Galícia” nemzetőr hadműveleti dandár megalakítása.
Zelenszkij a leghatározottabban mozgósítani akarja a radikális önkénteseket, azonban egyes források szerint az Azovsztalban bekövetkezett események miatt, egyesek kifejezetten ellenzik ezt a lépést. Ugyanakkor olyan információk is kiszivárogtak, miszerint az új dandár történetét úgy alakítják majd ki, hogy az összeköthető legyen a galíciai hadosztály (1943-ban megalakult, német irányítás alatt állt ukrán hadosztály, hivatalos neve: SS-Freiwilligen-Division” Galizien) történetével.
Az Azovsztal vereségét Zelenszkij nem bocsátja meg. Bár hivatalosan 265 ember megadásáról szólnak a jelentések, azonban egyes szakértők azt sem tartják kizártnak, hogy több mint 300 ukrán harcost szállítottak el az oroszok Z feliratos buszokon Mariupolból.
Az Azovsztal védelme korábban a győzelem szimbólumát jelentette Ukrajnának, ami mára a vereség szimbólumává vált. Jelenleg Kramatorszk és Szlavjanszk állnak orosz ostrom alatt, amit csakúgy, mint Mariupolt, méterről méterre morzsolnak fel az orosz egységek. Többen is azt valószínűsítik, hogy az ukrán katonai parancsnokság sz ott harcolókat is ugyanúgy magukra hagyja, mint ahogy tette azt a mariupoliakkal.
Kapcsolódó:
https://internetfigyelo.com/mindenkinek-donbassz-a-rosszija-1-tv-megrazo-ereju-dokumentumfilmje-18-%f0%9f%93%ba/
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…