Zelenszkij: Mindenki ölelgeti az embert – aztán snitt
Az ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak adott interjút, ahol többek között üzent Donald Trumpnak és beszélt a nyugati politikusokkal tartott találkozóiról. Utalt arra, hogy az ígéretekhez képest nem tartja elégségesnek a tényleges segítséget.
Donald Trump volt amerikai elnököt, aki újbóli elnökjelöltségre pályázik, szívesen látják Kijevben, ha valóban véget tud vetni 24 óra alatt a háborúnak – mondta Volodimir Zelenszkij ukrán elnök a Channel 4 brit televíziónak nyilatkozva.
A teljes terjedelmében szombaton ismertetett interjúban Zelenszkij – szavait közvetlenül Trumphoz intézve – úgy fogalmazott:
„Donald Trump, meghívom Önt Ukrajnába, Kijevbe, ha meg tudja állítani a háborút 24 óra alatt, az elég (indok) lenne arra, hogy eljöjjön bármelyik nap, én itt vagyok”.
Zelenszkij arra a riporteri felvetésre reagált, hogy Trump többször is kijelentette: ha ő lenne az Egyesült Államok elnöke, 24 óra alatt véget tudna vetni az ukrajnai háborúnak.
A Channel 4-interjúban az ukrán elnök azt mondta: lehet, hogy Trumpnak vannak „valós elképzelései, de akkor ossza meg velem is ezeket”.
Zelenszkij hangsúlyozta: Ukrajna legfeljebb néhány hónapig tudta volna tartani magát az Egyesült Államok és a többi nyugati ország segítsége nélkül, két évig semmiképpen. Ugyanakkor utalt arra, hogy az ígéretekhez képest
nem tartja elégségesnek a tényleges segítséget.
A nyugati politikusokról tartott találkozóit jellemezve úgy fogalmazott: „mindenki nevet és sír, mindenki ölelgeti az embert, mondogatják, hogy micsoda ellenállóképességünk van, milyen erősek vagyunk, hogy én vagyok a szabad világ vezetője, ha az ukrán népnek nem ilyen elnöke lenne, fél Európa odaveszett volna – aztán snitt”.
Az ukrán elnök elismerte, hogy a nyugati országok sokat segítettek, de hozzátette:
még több segítséget nyújthatnának ahhoz, hogy Ukrajna győzhessen.
Zelenszkij szerint Vlagyimir Putyin orosz elnök „soha nem akarna semmiféle békét” Ukrajnával. Az ukrán államfő ugyanakkor nemmel válaszolt arra a kérdésre, hogy aláírna-e Putyinnal egy olyan megállapodást, amelynek alapján Ukrajna lemondana a Krímről és a donyecki térségről.
Kiemelt képen: Ursula von der Leyen és Zelenszkij csókos találkozása Kijevben / Fotó: Agerpres
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
NEM MINDENKI.ORBÁN NEM.