Zelenszkij a NATO összes repülőgépének és harckocsijának egy százalékát kéri Ukrajnának
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök arra kérte a NATO-t, hogy a szövetség összes repülőgépének és harckocsijának egy százalékát biztosítsa Ukrajna számára, továbbá adjon több rakétavetőt, légvédelmi rendszert és hadihajók elleni fegyvert.
Az államfő erről az észak-atlanti szervezet csütörtöki csúcstalálkozójának résztvevői előtt videókapcsolaton keresztül elmondott beszédében szólt.
Zelenszkij emlékeztette a szövetség vezetőit, hogy Oroszország jelentősen militarizált, és felszerelési készlete többszörösen nagyobb, mint Ukrajnáé.
“Oroszország évtizedek óta rengeteg erőforrást halmozott fel. Katonai erőforrásokat: felszereléseket, bombákat és rakétákat. Őrült pénzt fektettek a halálba, miközben a világ az életbe invesztált” – indokolta azt, hogy miért is van szüksége Ukrajnának a Nyugat támogatására.
Visszautalt arra, hogy – a mostani beszédét megelőzően – február 24-én szólalt fel a NATO-Ukrajna bizottság ülésén. “Még február 24-én egy teljesen egyértelmű, logikus kéréssel fordultam Önökhöz.
Segítsenek lezárni a légterünket, hogy megóvhassuk népünket az orosz bombáktól és rakétáktól. Nem kaptunk egyértelmű választ. Nekünk sokkal kevesebb repülőgépünk van, mint Oroszországnak. Ukrajna kért repülőgépeket, hogy ne veszítsünk el annyi embert. A NATO-nak több ezer harci repülőgépe van, de mi nem kaptunk egyet sem. Tankokat is kértünk, hogy felszabadíthassuk városainkat, ahol Oroszország emberek százezreit tartja túszul, szándékosan kiéhezteti a lakosokat, szó szerint hamuvá változtatja a lakónegyedeket. A szövetségnek legalább húszezer tankja van. Ukrajna az összes tank egy százalékát kérte, hogy adják át vagy adják el neki, de erre sem kapott egyértelmű választ” – fejtette ki az elnök.
Hozzátette, hogy Ukrajna minden szövetségesének hálás a már nyújtott katonai segítségért, de ez nem elegendő az orosz támadások megállításához.
Beszédében Zelenszkij felszólította a NATO-t, többé ne mondja azt, hogy az ukrán hadsereg, “amely az Oroszországgal vívott háborúban megmutatta erejét”, nem felel meg a szövetség standardjainak.
“Megmutattuk, hogy mire vagyunk képesek, és mennyivel tudunk hozzájárulni Európa és a világ közös biztonságához” – hangoztatta.
Kijelentette: most a NATO-n a sor, hogy megmutassa, mire képes, bizonyítsa, hogy egy igazán erős védelmi szövetség. “A világ és különösen Ukrajna pedig valódi cselekvést és biztonsági garanciákat vár” – szögezte Volodimir Zelenszkij.
Az ukrán elnök egyébként csütörtökön délután a svéd parlamenthez is – videón keresztül – üzenetet intézett. A skandináv ország törvényhozóitól azt kérte, hogy segítsenek Ukrajna újjáépítésében. “Már egy hónapja tart (a háború), és ilyen mértékű pusztítást a második világháború óta nem láttunk” – fogalmazott. Majd arra buzdította a svéd államot és a magánszektor szereplőit, hogy “jöjjenek újjáépíteni” Ukrajnát.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…