KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Washington megerősítheti lengyelországi katonai kontingensét

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az Egyesült Államok napokon belül mintegy kétezer katonával erősítheti meg lengyelországi kontingensét – jelentette be szerdán Pawel Soloch, a lengyel nemzetvédelmi iroda (BBN) vezetője.

A közszolgálati rádió első csatornájának adott interjúban Soloch felidézte John Kirbynek, az amerikai védelmi minisztérium szóvivőjének múlt hétfői bejelentését, amely szerint az Egyesült Államok készenlétbe helyezett 8500 katonát, hogy az orosz-ukrán feszültség miatt szükség esetén rendkívül rövid időn belül Európába telepíthesse őket.

„Az amerikaiak kilátásba helyezték, hogy már a legközelebbi napokban 8500 katonát irányíthatnak át Kelet-Európába. Hozzánk az első fordulóban feltehetőleg mintegy kétezer katona érkezhet” – számolt be a folyamatban lévő szövetségesi tárgyalásokról a varsói államfői hivatal kötelékében működő BBN főnöke, hozzátéve, hogy pontos számot nem szeretne mondani.

Aláhúzta egyúttal, hogy a kelet-európai térségnek nyújtott amerikai támogatás két síkon történik: a katonák „fizikai jelenlétén” kívül működésbe hoznak olyan mechanizmusokat is, amelyek lehetővé teszik „egy jelentősebb létszámú” fegyveres alakulat átirányítását. „Ez a tevékenység szintén folyamatban van” – tette hozzá.

Utalva a Boris Johnson brit és Mateusz Morawiecki lengyel kormányfő előző napi kijevi látogatásán bejelentett brit-lengyel-ukrán szövetség létrehozására, a tisztségviselő elmondta: az Egyesült Államok ehhez valószínűleg nem csatlakozik. Az orosz-ukrán feszültséggel kapcsolatban kiemelte a „teljes” NATO és az Európai Unió egységének fontosságát, a tagállamok egységes kiállását és a Moszkva elleni szankciók támogatását „abban az esetben, ha Oroszország megtámadná Ukrajnát”. Megjegyezte azonban, hogy a NATO egységét illetően Németország magatartása kétségeket ébreszthet.

Mateusz Morawiecki a múlt héten nyugtalanítónak nevezte Berlin magatartását az orosz-ukrán feszültség ügyében. Csalódást keltőnek minősítette, hogy Berlin nem hajlandó engedélyezni, hogy Észtország – Németországtól kapott – fegyvereket szállítson Ukrajnába. A lengyel kormányfő kedden, ukrán kollégájával, Denisz Smihallal tartott kijevi sajtóértekezletén „geopolitikai kockázatnak” nevezte az orosz-német Északi Áramlat-2 gázvezeték beindítását. Közölte, hogy Lengyelország és Ukrajna közösen azzal a felhívással fordul Németországhoz, hogy ne helyezze üzembe a gázvezetéket, mert azzal Oroszország képes lesz Európát zsarolni. Azt üzente Berlinnek, hogy „nem lehet egyik kézzel szolidaritást kifejezni Ukrajnával, a másikkal pedig aláírni az Északi Áramlat-2 tanúsító okmányait”.

Ez is érdekelheti:  Bayer Zsolt: A takonygerincű

Lengyelországban és a három balti országban 2016 óta állomásoznak a NATO, ezen belül az Egyesült Államok csapatai. Varsó és Washington 2020 augusztusában arról állapodott meg, hogy legalább ezerrel, 5500-ra növelik a lengyel földön állomásozó amerikai kontingens létszámát.

MTI

Kiemelt képen Paweł Soloch – államtitkár, a lengyel Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük