Hirdetés

Vona Gábor válasza Karácsony Gergely tervére

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Az elmúlt napokban komoly vitát kavart Karácsony Gergely LMP-s képviselő ötlete, amely dióhéjban így foglalható össze: a három ellenzéki párt alkosson egy választási szövetséget, verje meg nagyon a Fideszt, változtassa vissza demokratikussá a közjogi rendszert, amelyet az felszámolt, majd az immáron korrekt feltételek között jöjjön a valódi választás, ahol mindenki tiszta lappal indulhat.

    Ahogy az lenni szokott, a vita, amelyet a cikk generált, nem is a lényegről, annak teljes abszurditásáról, hanem arról bontakozott ki, hogy demokratikus pártok – az LMP-re, MSZP-re értve – működhetnek együtt az ördöggel – a Jobbikra gondolva. Mivel eltelt kellő idő, és aki akart, megszólalhatott, ezennel most én is megtöröm azt a csendet, amelyet azért tartottam, hogy kivárjam, mit hoz felszínre a felkavart állóvíz. Ha szabad ennyi viccet megengedni valaki nevével: nem tenném a felszínre jutott dolgokat a karácsonyfa alá. Itt az elején szeretném tisztázni, hogy Karácsony Gergely azon kevés képviselő közé tartozik az Országgyűlésben, akit minden elvi és gyakorlati nézetkülönbségünk ellenére tisztelek, és akinek mindenképp helye volna egy jövendő magyar Országgyűlésben…

    1. Szinte általános részévé vált a téma taglalása során a közbeszédnek, hogy az LMP és az MSZP a  demokratikus ellenzék”, míg a Jobbik egy  náci”,  nemzetiszocialista”,  antidemokratikus” párt. Itt azt hiszem, hogy szüksége van az egyértelmű tisztázásnak. A Jobbik demokratikus keretek között létrejött, demokratikus elvek alapján működő, demokratikus választás révén parlamenti szerephez jutott párt. Az, hogy a Jobbik bizonyos programpontjait egyes pártok, médiumok, közszereplők vitatják, mi több, attól kiveri őket a verejték, teljesen természetes, a mi nézőpontunkból szinte üdvözlendő evidencia, de egyáltalán nem alap ahhoz, hogy pártunk demokratikusságát vitassák. Sőt, ha egy pillanatra képesek lennének a tisztelt újságírók, elemzők és politikusok elvonatkoztatni ódon sztereotípiáiktól, feltehetnék a kérdést: mennyiben demokratikus a két balliberális párt? Gondoljunk csak az LMP országgyűlési választások előtti kopogtatócédula-kálváriájára. Az, hogy a párt az utolsó napokban tudta teljesíteni a szintet, ellentmond mind a párt jól ismert vidéki szervezettségéből, pontosabban annak hiányából fakadó, mind az ajánlószelvény-gyűjtés normál dinamikájából fakadó következtetéseknek. A párt kampányának finanszírozásában játszott állítólagos nemzetközi tényezők szerepe szintén máig tisztázatlan. Az pedig mindennek a teteje, hogy az MSZMP utódpártját, pláne annak gyurcsányos hagyatékával bárki is minden követelmény nélkül egyszerűen demokratikus ellenzékké kiáltsa ki. Azért mert a Fidesz éppen antidemokratikus, az MSZP még nem lesz automatikusan az ellenkezője. Összefoglalva, amíg a Jobbik demokratikussága teljes mértékben fennáll, addig a két balliberális párt demokratikussága erősen fogyatékos, az LMP-nél a legitimitás, az MSZP-nél a hitelesség hiánya miatt.

    2. Azt senki sem kérdezte meg a nagy-nagy felfordulásban, miközben azon vitatkozott a vörös-zöld holdudvar egésze, hogy mit kezdjenek a Jobbikkal, hogy mi egyáltalán akarunk-e ilyen szövetséget. Azt sugallva, hogyha az LMP és az MSZP orrát befogva igent szavazna a Jobbikra, akkor mi örömmel szaladnánk Gyurcsány Ferenc és Ertsey Katalin karjai közé. Itt szeretném mindenki számára jelezni, hogy amíg az LMP és az MSZP bizonyos körei ellamentálgatnak rajtunk, nekünk soha eszünkbe sem jutna szövetkezni velük. Az, hogy a Fidesz józan ésszel és emberi érzéssel nem magyarázható lépéseiről ugyanaz a véleményünk, természetes, de ez még nem jelenti azt, hogy egy gyékényen szeretnénk árulni velük. Még a Karácsony-féle átmeneti szövetség” értelmében sem. Elvi és gyakorlati okokból. Egyrészről a balliberális pártok és a közöttünk lévő szakadék áthidalhatatlan, másrészről egy ilyen vállalkozás a Jobbikot saját szavazói előtt hiteltelenítené – teljes joggal, végül a politikában egy meg egy meg egy nem mindig három. Hiába áll össze három párt, az attól még nem jelent összegszerű szavazói támogatottságot. Véleményem szerint egy ilyen kísérlet csúfos véget érne. A Jobbik kapcsán tehát a jövőben teljesen felesleges hasonló fejtegetésekbe bocsátkoznia bárkinek. Nekünk elég teher, hogy az MSZP még mindig parlamenti párt, nem fogunk hozzájárulni ahhoz, hogy ezt – minden teljesítmény és érdem hiányában – még meg is hosszabbítsák.

    3. Szintén fontos különbségtétel, hogy amíg az LMP és az MSZP kormányhoz való hozzáállása teljes egészében dekonstruktív, addig – mégha ez a Fidesz kormányzása miatt egyre inkább szimbolikussá is válik – a Jobbiké konstruktív. A választások előtt azt ígértük, hogy mindazt, ami az ország érdeke, megszavazzuk, ami meg nem, azt nem. Ezt is tettük, és ezt is fogjuk tenni. Ez pedig azt jelenti, hogy a mi Fidesz utáni jövőképünk és a balliberális jövőkép között komoly különbség van. Amíg ők szeretnének visszatérni a rendszerváltozás rendszeréhez és annak imitt-amott plasztikai sebészettel feljavított változatát szeretnék, addig mi valódi rendszerváltozást szeretnénk. Itt kell megjegyezni, hogy a Fidesz minden forradalmi kommunikációja és jogalkotási monumentalitása ellenére nem az előző rendszer lezárója és egy új megteremtője, csupán az elmúlt húsz év agóniájának végjátéka.

    A Fidesz-kormánnyal és Orbánnal nem valami új születik, hanem a régi még egyszer utoljára, minden erejével megpróbál megkapaszkodni. Nem újat építenek, hanem a régit járatják csúcsra. Vagyis amíg az LMP és az MSZP a Fidesz túlburjánzása után visszatérne ahhoz, amely eddig sem működött, a Jobbik valóban rendszerváltozást szeretne, annak érdemi közjogi, társadalmi, gazdasági és kulturális következményeivel. És még mielőtt a sajtó fasiszta farkast kiáltana, megjegyzem, hogy ez a rendszer ezerszer demokratikusabb lenne, mint amelyért Schiffer és Mesterházy krokodilkönnyeket hullat, és természetesen annál is, amelyet Orbán épít jelenleg. Összefoglalva: a Jobbik nem a Fideszt tekinti ellenfelének, hanem az elmúlt húsz (vagy hatvan) évet. A Fidesz utáni újjáépítésben tehát bennünket nem a revans és a renováció motivál, mint a balliberális pártokat, hanem egy szebb jövő. Ez pedig azt is jelenti, hogy ugyan mi akarjuk a legnagyobb és érdemi változást, egyúttal nem szeretnénk a fürdővízzel együtt a gyereket is kiönteni. Azon kezdeményezéseket, amelyek a Fidesz kormányzásából szándékaiban értékelhetőek, de megrekednek a kommunikáció szintjén, nem kidobni kívánjuk, hanem korrigálni és megvalósítani.

    4. A Karácsony-féle ellenzéki összefogás szándéka és az arra adott megengedő szocialista válasz a kishitűségből sarjad. Természetes ez persze a két balliberális párt helyzetét vizsgálva. Az LMP mind a mai napig nem döntötte el, hogy micsoda. Budapesten antiglobalista aranyifjak, ahogy Kéri László nevezte őket: a rendszerváltozás nyerteseinek gyermekei”, míg vidéken vagy nem léteznek, vagy megélhetési SZDSZ-maradványoknak jelentik a túlélés lehetőségét. A pártnak nincs érthető és világos jövőképe, mert programjában vezérfonal nélkül, diffúz módon keverednek a zöld, az ultraliberális, a centrista, a baloldali, a modernista, a regionalista és egyéb eszmék. Azt viszonylag jól artikulálja, hogy mást akar, de hogy mi mást, annak ügyében már csendben marad. Így nem véletlen, hogy a pártban komoly megosztottságot okoz az MSZP-hez való viszony is. Egyesek balliberális – általuk demokratikusnak mondott – szövetségben gondolkodnak velük, míg mások járnák tovább azt a saját utat, amelyről egyébként nem tudják, hogy pontosan micsoda. Az MSZP megosztottságáról pedig bőven cikkezett az elmúlt időben a sajtó, így annak elemzésétől eltekintek, egyúttal őszinte reményemet fejezem ki, hogy az a párt, amelyiknek annyi szenvedést, szégyent és hazugságot köszönhet ez a nemzet, belerokkan belső válságába és cinkostársa, az SZDSZ mellé kerül a hazai politika latrinájában. Az LMP-t és az MSZP-t tehát a mindkettejükben közös kishitűségük, céltalanságuk gravitálja le- és egymás felé. A Jobbik ebben is más. A Jobbik hisz céljaiban, magában és a magyar társadalomban. Gyöngyöspata pedig erre a hitünkre érdemi választ is adott.

    5. A Jobbik nem mindenféle hibrid szövetségben, nem létező szervezetekkel, erőkkel való összefogásban, hanem a magyar társadalom legszélesebb rétegeinek megszólításában és megnyerésében látja a kiutat. Sokan kigúnyolták már azon mondatomat, hogy az emberek kétharmada jobbikos, csak még nem tud róla, de ezt ma is tartom. Ezt itt és most meg is tetézem: a fideszesek kétharmada jobbikos, és a szíve mélyén tudja is. Vagyis a jelenlegi helyzetben egyedül a Jobbiknak van meg a lehetősége, az ereje és az elképzelése ahhoz, hogy a Fidesszel szemben alternatívát mutasson fel. Az, hogy ennek egyelőre még az elején járunk, mindössze egy dolognak köszönhető: a Jobbik rossz hírének. Abban a pillanatban, amikor a magyar társadalom ezidáig félrevezetett tömegei rájönnek, hogy a Jobbik szélsőségessége nem létezik, csupán az ő fejükben, meg fog történni a politikai átrendeződés. Ez persze minden bizonnyal nem egy pillanat lesz, hanem – mint lélektől lélekig vívott küzdelem – hosszú folyamatnak ígérkezik. Három évünk van rá, hogy megvalósítsuk, mint ahogy három éve van rá a Fidesz-MSZP-LMP-tengelynek, hogy megakadályozza. Ez egyrészről azt jelenti, hogy az ellenünk irányuló támadások, lejáratások ereje és intenzitása nőni fog, különösen Gyöngyöspata fényében, másrészről ránk ró fontos feladatokat. Az elkövetkezendő időszakban alkalmassá kell tennünk a Jobbikot arra, hogy a Fidesz kormányzásából kiábránduló tömegeket fogadja. Ez természetesen nem a Jobbik elvi és tartalmi alapjainak feladását jelenti, hanem annak a társadalom legszélesebb rétegei számára való fogyaszthatóvá tételét. A Jobbik markáns nemzeti politikájának képesnek kell lennie megszólítani saját törzsbázisán túl az elbizonytalanodott városi polgárt, a mellőzött értelmiségit, a kiszolgáltatott falusi gazdát, a megalázott kétkezi munkást, a megtört közszolgát, az üldözött vállalkozót, a tanácstalan fiatalt és az elkeseredett nyugdíjast is, egyszóval mindenkit. A magyar társadalom azon többségét, amely tisztességgel és becsülettel törekedne többre, jobbra, de a hazai politikai környezetben erre nincs esélye. Ennek a munkának a sikerétől igazából nem a Jobbik léte függ, hanem hazánké és nemzetünké. Ennek a felelősségnek a tudatában kell belefognunk a munkába. A politikai taktikázást, számolgatást és elméletek gyártását pedig továbbra is engedjük át az LMP-nek és az MSZP-nek. A kishitűség nem a mi utunk.

Vona Gábor, a Jobbik elnöke

Forrás: OS (Országos Sajtószolgálat)

Nemzeti InternetFigyelő

Facebook hozzászólások

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás