Vérbe fojtott szabadság – tudósítás a 2006 őszi állami terrorról szóló vándorkiállítás megnyitójáról 📺
A Nemzeti Jogvédő Szolgálat kezdeményezésére és szakmai közreműködésével indította útjára a Civil Összefogás Fórum a „Vérbe fojtott szabadság” című vándorkiállítását a 2006 őszi állami terrorról, amelynek megnyitóját szeptember 18-án tartották Budapesten, az Erzsébet téren.
Az esemény Bella Árpád által készített videós összefoglalójában megnézhető a Gyurcsány-terror néhány korabeli felvétele, a vándorkiállítás belső tere, a nyitóbeszédek egyes fontos részletei és megszólal a kiállítást elsők között meglátogató Nagy László, akinek bal szemét lőtték ki közelről célzott lövéssel 2006. október 23-án az Astoria közelében nem rendszeresített vadászfegyvereket és gumilövedékeket használó azonosítószám nélküli, maszkos rendőrök. A kiállításon több más 2006 őszi jogsértett is megjelent. A rendezvényen Heizler Norbert a CÖF országos koordinátora, ifj. Dr. Lomnici Zoltán, a CÖF-CÖKA szóvivője és dr. Gaudi-Nagy Tamás, a Nemzeti Jogvédő Szolgálat ügyvezetője tartottak beszédet.
A vándorkiállítás célja, hogy emlékeztessen arra, hogy 2006-ban Gyurcsány Ferenc akkori MSZP-s miniszterelnök (ma a DK elnöke), a hazugságkampánnyal és trükkök százaival elcsalt választás után, az általa zárt körben elmondott őszödi beismerő beszéd kiszivárgása után kitört országos tiltakozáshullámmal, nemzeti ellenállással szemben, milyen véres terrort alkalmazva lépett fel, rátámadva saját nemzetére. Több ezer ember alapvető politikai szabadságjogait sértették meg, több mint félezer tüntetőnek, megemlékezőnek és járókelőnek – ebből legalább kétszáz esetben súlyos – sérülést okozva (pl. látásvesztést okozó szemsérülés, csonttörések) és százakat önkényesen bebörtönözve.
A kamion rakterében berendezett tárlatban korabeli képek, rendőrségi eszközök, dokumentumok és a Nemzeti Filmkészítők Egyesületének tagjai által összeállított, a jogsértettek hányattatásait, szenvedését bemutató tényfeltáró dokumentumfilmek nézhetők meg.
További információk a megnyitóról, kiállításról a Nemzeti Jogvédő Szolgálat honlapján az alábbi linken olvashatóak:
http://njsz.hu/megnyitottuk-vandorkia…
http://njsz.hu/a-baloldal-politikai-s…
http://njsz.hu/gaudi-nagy-es-ifj-lomn…
http://njsz.hu/gaudi-nagy-tamas-a-pes…
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…