KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Vámos György: Az újkori legsötétebb évtized

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Már csak néhány hét van hátra a XXI. század első évtizedéből. De ki kell mondanunk, ha tetszik, ha nem, az egyik legsötétebb évtized vége közeledik. Voltunk mi már egyszer a hárommillió koldus országa, de túléltük. Túléltük a nácizmus ütötte sebeket, túléltük a kommunizmus okozta gazemberségeket, igaz, a nácizmus bűneiért volt felelősségrevonás, a kommunizmus bűneiért nem történt meg a felelősségrevonás.  Most pedig várjuk az elmúlt nyolc év gazdasági és nemzetverő (2006) bűneiért a felelősségrevonást.

Nagyon döcögve megy így, sokan gondolhatják azt, hogy a bűnösök a végén majd megússzák. 2008-ban a nemzetközi fogadóirodákban már biztosra lehetett volna fogadni Orbán Viktorék győzelmét. 2009-ben még nagyobb biztonsággal lehetett volna fogadni, majd 2010-ben be is következett a győzelem. Mindnyájan, akik nemzetben gondolkodunk – és szerencsére sokan vagyunk ebből a fajtából ebben az országban -, 1990 óta várjuk az igazi rendszerváltást. Most azonban talán még nehezebb helyzetben vagyunk mint 1990-ben, amikor sok-sok politikai alku köttetett egy olyan országban, amely végre saját útját kívánta volna járni. Ha tetszik ha nem, Antall Józsefnek a parlament alakuló ülésén azt kellett volna mondania, Magyarország egy alku tárgya, megzsaroltak bennünket egy paktummal, majd meghajolnia a parlamentben a nemzeti zászló előtt, lemondania, és utána elmondania, hogy mi volt a paktum.

Sok mendemonda kering a „Rózsadombi paktum”-ról, de tény és való, hogy az a húsz pont, amely mint Rózsadombi paktum elhíresült, szinte teljes mértékben beteljesült. Aztán persze volt egy másik paktum is, az MDF és az SZDSZ között, melynek aláírói közül néhányan mindmáig a parlamentben ülnek. Szégyenszemre az országnak olyan köztársasági elnöke lehetett Sólyom László személyében, aki aláírásával, mint az Alkotmánybíróság elnöke, megtorpedózhatta a felelősségrevonást a múlt bűneiért.

De mit várhatunk egy olyan országtól,  amelynek állampolgárai húsz éve eltűrik a titkosításokat, a titkosítások titkosítását. Eltűrik, hogy az ügynökök továbbra is jól fizetett állásokba mehessenek, vagy eltűrik, hogy az ismert nagy ügyekben a felelősök száraz lábbal megúszhassák. Mit várhatunk, amikor a szemünk előtt szétlopták az állam vagyont, amikor mindenféle trükkökkel bizonygatni akarták a számunkra, hogy valós rendszerváltás volt. A különböző parlamenti pártokba sikeresen beépítették a múlt embereit, ha kellett, bárkiből gyártottak ügynököt, és ha kellett, bárkinek gyártottak papírokat, hogy még véletlenül sem volt ügynök. Így aztán mindmáig fennáll annak a lehetősége, hogy elég egy rossz szó, egy erősebb írás, és a hangadó pillanatok alatt el van intézve.

Mégsem félek. Nem engedhetem meg magamnak, hogy féljek, mert tudom, hogy nagyon sokan gondolkoznak úgy mint én, igaz a mocskolódók tábora is végeláthatatlan. Sajnos a legfájdalmasabb pont talán, hogy húsz évet elloptak az életünkből, tönkretettek bennünket azok, akik már 1945-ben, aztán 1956-ban és talán 1985 körül tudták, ők kreálják meg a magyar valóságot. Gondoljunk csak vissza a ’90-es évek leszámolásos gyilkosságaira, ahol a tettesek ismeretlenek, de pontosan tudhatjuk azt is, hogy hányan lettek haszonélvezői az olajügyeknek, a bankbotrányoknak, és sok egyéb gazemberségnek. Fájdalmas kimondani, de ez egy korrupt ország, és mindazokkal, akik megpróbálnák valóban felszámolni a korrupciót, azokkal kegyetlenül leszámolnak.

Írásom apropóját a banki hitelesek kilátástalan tragédiája adta.  Akármelyik pillanatban elszakadhat a köldökzsinór az állam és állampolgárai között. Sok millió embert érint a hitelesek problémája, amelyet ezzel a semmitmondó hét ponttal nem lehet megoldani. A bankok óriási hasznot kaszáltak éveken keresztül ügyfeleiken, mára már egyfajta nemzetmegsemmisítő szerepet is betöltenek. Nem tudsz fizetni, moratórium ide vagy oda, elvesszük lakásod, tönkretesszük az életed, és tulajdonképpen elfogyasztjuk a magyarokat. De mire is számíthatunk, amikor a Jegybank élén egy Simor András nevű, Fekete János-féle káder áll, akinek apja felelős beosztásban a Kádár-rendszer kiszolgálója volt, helyettese az a Király Júlia, akinek apját még a Rákosi-rendszerben is kitüntettek, a Kádár-rendszerben pedig országgyűlési képviselő volt, a Bankszövetség főtitkárát pedig úgy hívják, hogy ifjabb Nyers Rezső, azt hiszem ezzel mindent elmondtam. De hozzátehetném még azt is, gyűlöld a magyart!

Azt hiszem, a félresikeredett rendszerváltás egyetlen kisugárzása ez, ajándékként az első évtized végére. Nem kell ide nemzet, nem kellenek ide nemzetben gondolkozók. Egy fontos van csak: mindig valakinek megfelelni! Mindegy, hogy kinek, csak a magyar nemzetnek nem! Gondoljunk csak vissza 2006-ra, pontosan tudjuk kik a tettesek, pontosan tudjuk kik voltak azok, akik elverették az ’56-ra emlékezőket, azonban mind a mai napig megúszhattak mindent. Pedig már 2010-et írunk! A bankvilág a világon mindenhol megrogyott a kreált gazdasági válság miatt, sorra bedőltek a bankok, mi vagyunk az egyedüli hely a nagy földgömbön, ahol minden fordítva történt. Nálunk egy Simor nevezetű Jegybank-elnök mindenféle szankció nélkül visszahozhatta külföldön tartott pénzét, azt a  nyolcszázötven milliót, és neki van mindmáig az a titulusa, a Magyar Nemzeti Bank elnöke. Senki sem volt, aki megkérdezte volna tőle, hivatalosan, hogy egyáltalán honnan volt a pénze?

Persze szó sem volt felelősségrevonásról. Senki sincs, aki megkérdezné, és elővenné azokat, akiknek óriási a felelőssége azért, hogy a 145-ös svájci frankból hogyan lett mára 210 körüli, mintegy két év alatt. Nálunk a bankok nem mennek tönkre, hiszen miért is mennének? Az állam eddig is besegített, és valószínűleg azután is besegít majd. Gondoljunk csak  Princz Gáborra, aki minden irányban adakozó volt. Nincs itt semmiféle rendszerváltás, ne áltassuk magunkat. Lehet itt akármilyen választás, csinálhatunk itt akármilyen fülkeforradalmat. A korábban megkötött paktumok kapcsán nem tudhatjuk meg a titkosításokat.

Most éppen az ’56-os intézet sír, hogy bajban van. Kérem tisztelettel, milyen intézet az, ahol mindmáig nem sikerült kideríteni, hogy 1956. október 25-én kik lőttek a Kossuth téren? Mi szükség van Habsburg Intézetre egy olyan országban, amely még az elmúlt húsz évével sincs tisztában, de feltehetném azt a kérdést is, hogy a Terror Házában miért hiányos a fotósorozat, az igazgató asszony vajon miért nem rakta ki saját apósának fotóját, vagy milyen megfontolások alapján nem kerültek fel más prominens személyek fotói? Aztán hogyan maradhatott Császárné az idők végezetéig a Belügyminisztériumban, mint kedves Jolika, egy hamis igazolás, – miszerint az AVH-n nem vertek – kiadása után? Ez lenne az a Magyarország, amire vágytunk? Biztosan nem!

Az ország tönkretevői közül sokan már meghaltak mindenféle felelősségrevonás nélkül, de gyermekeik mindmáig élvezik szüleik kiterjedt kapcsolatrendszerét. A bankvilág kezében tart mindent, meglepő módon hiába került a nyilvánosság elé hogy Felcsuti Péter, akkor még mint Bankszövetség elnöke, most az évtized végén a Raiffeisen Bank elnöki székéből leköszönő bankár, minden további nélkül azt nyilatkozhatta, az egyik legismertebb hetilapban (HVG), amelynek ez a száma azóta az archivumból eltűnt, hogy náluk otthon 1956-ot ellenforradalomnak szokták hívni. Valamint, hogy ő igenis büszke arra, hogy munkásőr volt.

Ezek után aztán miért is várhatnánk el bármiféle empátiát a magyar nemzettel szemben a bankosoktól, pedig a bankszektoron kívül létezik a politika ereje egy  nemzet ereje, amelynek igenis azonnal bele kell avatkoznia a tönkretett magyar állampolgárok életébe oly módon, hogy megmentse őket a tragédiától.

Vámos György

Nemzeti InternetFigyelő

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

9 thoughts on “Vámos György: Az újkori legsötétebb évtized

  1. Vámos úr!
    Minden tiszteletem Öné a bátor szókimondása miatt!
    Nálunk, a családban napi téma az amiről ön írt. Sokszor azt gondoljuk, – mivel a környezetünkben nagyon sok a „tőkerajongó”, és ” talpnyaló”, nem csupán a megélhetés miatt –
    hogy mi látjuk csak negatív pozícióban hazánk sorsát.
    Hogy nem tévedünk a meglátásainkkal, arra az Ön cikke is bizonyíték.
    A kérdés már csak az, hogy a „\nemnapraforgó\” emberek ,
    – legyenek dolgozók, nyugdíjasok, fiatalok, öregek, hajléktalanok, és a többi -, vagyis mi, a NÉP, MIT TUDUNK TENNI, HOGY VÁLTOZÁSOK TÖRTÉNJENEK?!
    Mert, ugye itt van az fránya „titkositás” , meg a „fülkeforradalom”, meg a 2006. október 23-i „gyávaság”
    – kormány és ellenzék részéről IS – elfojtja a valóság teljes feltárását!
    Ugye, tudjuk ezt sokan.
    Volt már itt, kormányváltás óta is, árvíz, belvíz, iszapömlés, s csak nem jön rá a gazda, hogy valamire-valakire nem
    figyelnek! S ez a VALAKI a magyar nemzet!
    Hiába csűrik-csavarják dolgaikat, a csírát nem tudják kiirtani!
    Hosszú időnek kell még eltelni ahhoz, hogy az elvetett mag kikelve meg is erősödjék!
    „Ages, quod agis.” – „Hajtsd végre, ami kötelességed.” (Hobbes)

  2. Csak a pontosítás kedvéért fűzöm hozzá, hogy mindezt a parlamenti pártok művelték. Ki – ki tevőlegesen vagy hallgatólagos beleegyezéssel. Javaslom ezt : ” http://igazhirek.blog.hu/2009/07/04/tagra_zart_szemek_avagy_arculcsaptak_a_jovonket ” megnézni!
    Az ország 2006-ig bízott, igaz ez megrendült 2002-ben de még bízott. Az őszödi beszéd után meg mutatta, hogy nem tűri a hazugságot. De ezt a megmozdulást elárulta az az ember, aki ha mozgósította volna a benne megbízok tömegeit el lehetett volna söpörni a múlt minden mocskát. De nem volt úgy öltözve. Érthető nem? 2010-ben már nem nem mellette, hanem a másikak ellen szavaztak az emberek. Bogár Lászlónak igaza van abban, hogy 2 (mára csak 1 ) éven belül kiderül, hogy az idén megalakult kormány a régi rendszer utolsó, vagy az új rendszer első kormánya-e? Számomra ez már világos.

  3. eSzeL!
    Köszönöm az ajánlást.
    Belenéztem, belehallgattam, feltétlen végig nézem-hallgatom az egészet, hisz így éltük meg az elmúlt 20 évet! Sajnos!
    Mikor lesz ez világos minden felnőtt magyar ember számára?!

  4. „Soha bizony nem nőtt ily nagyra
    S ilyen gyötrőn feszültre várás:
    Mintha virradni utálna az égbolt
    S mintha mindig csupán virradna.”
    Vámos Úr,
    van Illyés Gyula ’56-os versében egy megdöbbentő mondat (a sok másik mellett…):
    „MERT LEDOBTAD, DE EL NEM TAPOSTAD”.
    Hát ez itt a baj, és tökéletesen igaza van a zsidóknak, amikor ők a nácizmus nem ledobni akarják, hanem eltaposni. Az elbugrisított magyar meg tovább áll és vár; néz, de nem lát…
    „S az idők mégis állnak, várnak
    Régi Krisztus kis bűvkörében,”

  5. Vámos úr nem örül, még most sem , pedig győztek megvolt a nagy fülkeforradalom és mégse.
    Mert ugye a 2010-s országgyűlési választások előtti időszakban a Vámos úr nem bírt anélkül befejezni egy mondatot se,hogy fel ne szólítson mindenkit mennyire fontos a fidesz-re szavazni azt tessék mégsem elégedett a győzelem után.
    Sőt kesereg,bosszankodik,hibáztat,megmagyaráz és kioktat,
    mert hát enni kell……. akkor meg írni kell………..valamit……….

  6. Nem változott semmi :
    a gazemberek egy másik, újabb-régi csoportja nyomogatja az IGEN gombot, abban a dunaparti ingatlanná lesilányított szerencsétlen házban.
    Teszik ezt az idegenek kényére – kedvére, nem a magyarság üdvére.

  7. A cikk nagyon jó,csak ott van a DE!!! Azaz: mostmár SEMMIRE NEM HIVATKOZHAT a 2/3!!!Ugyanis olyan TÖRVÉNYEKET KELLETT VOLNA hozni-és AZONNAL!!!ami elejét vette volna-ha az a volna ott nem lett volna!!!!a hazaárulók megmenekülésének az elszámoltatás elöl.De nem !!! Az első törvényük az volt,hogy a volt Köztársasági elnökök életük végéig kiváttásgban részesüljenek,a mi adóforintjainkból,abban a helyzetben,amiben az ország jelenleg van,azaz a béka hátsója alattl.Nos EZ VOLT AZ ELSŐ TÖRVÉNY!!!!-megköszönve ezzel mindazt a „tevékenységet”,amit göncz,kakukk,és még sorolhatnám… tett a Mi Hazánk Ellen. És ezt törvénybe iktatva meg kellett köszönnünk.
    Mostmár ideje lenne a Magyar Nép érdekében is cselekvőképes törvényeket alkotni,és nem lesöpörni azokat a javaslatokat,amiket először „elkaszálnak”,azután sajátjukként-kiforgatva a saját szájizük szerint- elfogadtatnak .Köszönjük 2/3!!!!
    Kiemelve a legutóbbit az eu-izraeli társulási szerződés elfogadását!! Ami ugye Magyarország érdekeit szolgálja-németh zsolt (ahogy megérdemli kisbetűvel!!!)szerint.És nem szakadt rá a Magyar Haza Szent Házának teteje!!! „Ha Isten velünk,ki ellenünk?”

    1. És mégvalami! Majd kiderül-utólag persze!!-hogy a Magyar Nemzet (nem az újságra gondolok) haldoklásáért a Magyar Nemzeti Gárda felelős,ahogy a hirportált olvasva egy másik cikknél -egy saját bloggal rendelkező személy( még a nevét sem irom le)-vizionálta. Szépen haladunk a süllyesztő felé.

  8. http://www.erdely.ma/kozeletunk.php?id=131397&cim=tobb_erdelyi_magyar_irorol_derult_ki_hogy_jelentett_a_securitatenak
    spartakusz írta (2012.11.28. 20:18:36)
    sZEVASZTOK!
    nEM ISMEREM A TÉMÁT – de a megoldás nálam – ha nekem tennék fel a kérdést:
    Jelentesz nekünk, vagy kiírtjuk a családod – válaszom: JELENTEK!
    szer-e-tettel:
    spari:
    ui: persze olyat amivel nem árthatók a magyar testvéreimnek…
    YYYYYYYYYYYY
    Kedves Mindenki!
    Főképp Tóduc és székelyhadosztály kik egymást kezdték szapulni.
    – Egyáltalán nem értettétek meg , hogy mit írtam lejjebb – a magyar – hun soha nem maradt volna fenn ez ideig – ha mindig így reagált volna megoldatlan feladatokra – összeveszünk – mert nem értünk egyet és gyűlölködünk?
    – nem kérem – mind kettő fontos hely – az is aki elment kint a nagy világban és az is aki otthol – on – maradt – e két munka ügynöki – ha tetszik ha nem – ha tudod ha nem , ha beszerveztek hivatalosan ha nem – miért? Mert a magyarnak a zsigereiben van a túlélés megoldása – pl. a vitatott Román ügy ahol ideiglenesen a térképet úgy rajzolták Erdélyt bele értve, hogy nem az egészhez a bölcsőhöz tartozik – Na és, hogy egy klasszikust idézzek – TUDD AZ ÉR A FORRÁS… ér, csermely, patak, folyó, óceán… tehát ÉR—DELY
    vagy egy öreg székelyt , reggel arra ébredtem, hogy Romániában vagyok – eljön majd az a reggel is amikor vissza álmodja és reggel Magyarországon a kÁRPÁT BÖLCSŐBEN ÉBRED FEL ÚJRA – EZ BIZTOS . ÉS NE HIDD HA NEM TUDD..
    Szóval csak azt akartam leírni röviden – elmúlt az az idő, ma már , hogy egymást baszogassuk magyarul mondva. – eljött az az idő amikor meg fogtuk egymás kezét – aki erre nem hajlandó – na látjátok az nem tartozik közénk MAGYAR – HUN – OKOK közé!
    szer-e-tettel:
    spariY.Y.Y.Y.Y.
    ui: természetesen ISTENI sugallatra – erővel – a hit és tudás szétválaszthatatlan – legyőzhetetlen – VALÓSÁGÁBAN – amire csak az ember – azaz az ősember és leszármazottjai képesek, élőbizonyságát adva, annak, hogy mai is élnek és léteznek
    és ez a magyar és Hunor páros! SZÉK ÉS A HELY – SZEDD ÖSSZE MAG-AD! Már nem kevesen vagyunk akik felébredtek – elaltatott mély álmukból a VILÁGBAN!!
    De mondhatom, írhatom visszafelé is, ami PONT- OS – ész – K-hely….
    YYYYYYYYYYYYYYY
    A halálos ellenségem az aki életem elvételére tör közvetlenül vagy közvetve – kérdésként merül fel ha ellehetetleníti életbemaradásom feltételeit – az az e? Igen az! Gyerekek ez a fogalom nem nemzethez – függő – bárki lehet. Jano fogalmazta meg ezen az oldalon: link:
    http://magyarnemzetikormany.com/pi-klub/news.php?readmore=2187&c_start=10
    valahogy így emlékezetből – ha a testvéreink közül válik valaki árulóvá azt jobban, gyűlöljük, mind zsidó kenyéradó gazdáját…és át taposunk RAJTA!”
    – okkal!… De UTOLSÓ ESÉLYKÉNT – ennek ellenére igyekszünk jó hazafit nevelni belőle… ez a magyar – hun mentalitás!
    http://www.erdely.ma/kozeletunk.php?id=131397&cim=tobb_erdelyi_magyar_irorol_derult_ki_hogy_jelentett_a_securitatenak
    gyimesi írta (2012.11.28. 22:54:16)
    Na hát ez a besugok kiléte még rejtéjes és igy is volt meg a mai napig is megvan de engem nem az zavar h iró vagy egyszerü paraszt,hanem h nem tudták és nem tudjuk h ki hazudozik rolunk,TankóGY bácsi erről a dolgokról tud egyet s mást,nekem erről csak az jut eszembe amikor kérdezték Pistikétől h milyen ige a „ver„?mire a válasz,a tanitónak cselekvő,nekem pedig szenvedő,na jó,a lényeg az h a besugoknak ma is meg van a támaszpontjuk és a szavuk,nembeszélve a fizetésről vagy a nyugdijról.
    id.Kiss László

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük