Ursula von der Leyen székébe kerülhet, ha Brüsszel pénzt ad a magyaroknak
Az EP négy frakcióvezetője közös levelet küldött a bizottság elnökének, hogy megakadályozzák a Magyarországnak járó, tízmilliárd eurós kohéziós forrás kifizetését
Szerdán a várakozások szerint az Európai Bizottság tízmilliárd eurót szabadít fel Magyarország számára. De az Európai Parlament frakcióvezetői közbeléptek – derült ki a Frankfurter Allgemeine Zeitung (F.A.Z.) által megszerzett levélből.
Az Európai Parlament fokozza nyomását Ursula von der Leyenre, az Európai Bizottság elnökére, hogy ne szabadítsa fel a Magyarország számára zárolt, tízmilliárd eurós kohéziós forrást – írja a német lap.
A kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek vezetői szerda reggel küldött és a F.A.Z.-hoz is eljutott közös levélben „mély aggodalmukat fejezik ki a magyar igazságügyi reformok közelgő pozitív értékelése miatt”. A szükséges feltételek „nem teljesültek” – folytatódik a levél.
Brüsszel várhatóan még szerdán felszabadíthatja a forrásokat, miután a magyar parlament kedd este törvénymódosítást hajtott végre. Von der Leyenre most két oldalról is nyomás nehezedik: sok állam számít arra, hogy Orbán Viktor miniszterelnök visszavonja vagy enyhíti vétóját az Európai Tanács soron következő ülésén „Ukrajna javára, ha addig pénzt kap Brüsszeltől”.
Az Európai Parlament viszont „ragaszkodik a jogállamisághoz és az Orbánnal szembeni kemény vonalhoz”. A F.A.Z. ennek kapcsán arra figyelmeztet: a bizottság elnökének szüksége van a képviselőcsoportok támogatására, ha nem kíván visszavonulni, és pályázni szeretne egy újabb ciklusra. Ráadásul a levelet Manfred Weber CSU-politikus, az Európai Néppárt, Von der Leyen pártcsaládjának vezetője is aláírta.
A frakcióvezetők emlékeztetnek arra, hogy egy évvel ezelőtt, amikor az Európai Bizottság összesen 21,7 milliárd eurót fagyasztott be a kohéziós alapokból, Magyarországtól nemcsak jogszabályi változtatásokat, hanem azok hatékony alkalmazását is követelte. Ez a feltétel azonban – szerintük – nem teljesült.
MH
Kiemelt képen: Ursula von der Leyen / OLIVIER HOSLET EFE
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Micsoda aljas emberek vanna az EB -ba remélem ők sem kapnak egy árva f…..sem Minden áron tönkre akarják tenni hazánkat ,aljas gazemberek!!
Micsoda aljas emberek vanna az EB -ba remélem ők sem kapnak egy árva f…..sem Minden áron tönkre akarják tenni hazánkat !!
Ursula von der Leyenre, ÜZENEM, HOGY OLYAN ÁLLAMHATALOM AMELYBEN EGY 71 ÉVES PANASZOSNAK KELL AZT BIZONYÍTANIA, HOGY A 38 SZOLGÁLATI ÉVE NEM LEHET 37 SZOLGÁLATI ÉV NEM, HOGY A JOGÁLLAMISÁG, DE A LEGDURVÁBB DIKTATÚRÁT IS FELÜLMÚLJA A JOG GYAKORLÁSÁBAN! És mint ahogy olvasom: „…A kereszténydemokraták, a szociáldemokraták, a liberálisok és a zöldek vezetői szerda reggel küldött és a F.A.Z.-hoz is eljutott közös levélben „mély aggodalmukat fejezik ki a magyar igazságügyi reformok közelgő pozitív értékelése miatt”. A szükséges feltételek „nem teljesültek” – folytatódik a levél.
Brüsszel várhatóan még szerdán felszabadíthatja a forrásokat, miután a magyar parlament kedd este törvénymódosítást hajtott végre. …” HISZEM HA LÁTOM – javaslom, ha majd jogorvoslatot kapok, akkor elmondható, hogy visszatért az un. egy mérce jogorvoslás Magyarországon – tehát kösse ehhez a feltételhez végleges döntést Hölgy uram!
2023.12.14.
id. Kiss László sk. IP. számmal! 0:38-kor….
—
id. Kiss László