Ukránok robbantották fel az Északi Áramlat gázvezetéket a CIA instrukciója alapján
Ukrajnában és a NATO egyik romániai támaszpontján képezték ki azokat az ukránokat, akik 2022. szeptember 26-án felrobbantották az Északi Áramlat gázvezetéket – állítja Andrej Derkacs ukrán közéleti személyiség a Belta hírügynökség által kedden közzétett nyilatkozatában.
Az Oroszországot Németországgal összekötő vezeték ellen elkövetett szabotázsakciót a CIA instrukciói alapján szervezték és hajtották végre. Név szerint Christopher Smith CIA ügynök, az Egyesült Államok kijevi nagykövetsége második emberének felügyeletével. Ő jelenleg az amerikai külügyminisztérium Európai és Eurázsiai Ügyek Hivatalának Kelet-Európáért, valamint Politikai és Regionális Ügyekért (PRA) felelős külügyminiszter-helyettese.
A szabotázsakciót végrehajtó csoport minden tagját azonosították – mondta Derkacs. Közülük nevén nevezte Roman Cservinszkijt, az ukrán különleges műveleteket végrehajtó szolgálat volt tagját, aki a robbantásokat koordinálta, akit a Washington Post is megemlített egy korábbi cikkében, valamint a mélytengeri műveletekben profi búvár Marina Sitalot.
Kiképzésüket a következő stádiumokban kapták: először Zsitomirban (Ukrajna) készítették fel őket hosszabb ideig, majd Romániába vitték őket, és a NATO Mangalia közelében fekvő támaszpontján készítették fel a robbantásra. Edzéseiket a Fekete-tenger mélyén húzódó Déli Áramlat gázvezetéknél folytatták egy nagyobb jacht fedélzetéről. Ezt követően Lengyelországba kerültek, ahol egy Andromeda nevű kisebb jachtot bocsátottak rendelkezésükre a bevetésre. (Nyugati sajtóforrások is jelezték, hogy a robbantás előtt ez a jacht tartózkodott a Balti-tenger adott részén.)
Derkacs szerint a szabotázsakciót a CIA és az MI6 tapasztalatai alapján szervezték meg.
Minszk, 2024. május 14. kedd (MB)
Kiemelt kép: Gázszivárgás az Északi Áramlat 2 gázvezetéknél egy dán F-16-os vadászgépről Bornholm közelében, Dániában, 2022. szeptember 27. © AFP / Danish Defense
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…