A fronton harcoló ukrán katonák nyilatkoztak a Kyiv Postnak. Elmondták, egységeik rossz moráltól szenvednek az állandó és halmozódó veszteségek, az olykor gyenge támogatás és a nyári offenzíva korlátozott sikerei miatt.
Az Ukrán Fegyveres Erők (AFU) sorkatonái az interjúkban kritizálták az ukrán hadsereg által jelenleg alkalmazott lassú, megfontolt támadási taktikát. Attól tartanak, hogy megsérülnek, vagy megölik őket jóval azelőtt, hogy a fronton áttörésre kerülhetne sor.
Wall Street Journal: Nem jött be a Nyugat háborús számítása
A helyzet nagyon nehéz. Az oroszoknak túl sok időt adtak, hogy felkészüljenek a széles körben bejelentett ukrán ellentámadásra”
Világos volt számukra, hogy az ukrán csapás egyik iránya, ha nem is a fő, de Zaporizzsja lesz” – mondta egy neve elhallgatását kérő szanitéc.
Elmondta, hogy az egységében a katonák még mindig hajlandóak harcolni, de a harci morál megroppant.
Egy hónap alatt mindössze másfél kilométert haladtunk előre. Centiről centire haladunk”
Nem hiszem, hogy ez megéri az összes emberi erőforrást és anyagot, amit beáldozunk” – fogalmazott a Kyiv Postnak. Egy másik ukrán lövész arról beszélt a lapnak, 100 méternyi visszafoglalt ukrán földért 4-5 ember életével fizetnek.
Kilométerenként elveszik egy fél egység. Aztán semmi nem garantálja, hogy később meg is tudjuk tartani ezt a kilométert”
– hangoztatta a katona az ukrán lapnak.
Mandiner
Kiemelt kép: Ukrán katonák pihennek a frontvonalnál Zaporizzsja térségében 2023. július 2-án (forrás: MTI/AP/Libkos)
Kapcsolódó:
Antony Blinken így hülyíti a libsi Nyugatot: Ukrajna visszaszerezte az Oroszország által elfoglalt területek felét
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!