Ukrán dróntámadás érte Moszkvát
Szergej Szobjanyin, Moszkva polgármestere szerint “nem keletkezett nagyobb kár” a hétfő hajnali 4 óra körül megkísérelt ukrán dróncsapást követően. A drónok nem lakóépületekre zuhantak, miután a hadsereg elektronikus hadviselési eszközökkel elhárította őket.
Az orosz védelmi minisztérium rövid közleményben közölte, hogy hétfő hajnalban elhárították “a kijevi rezsim két pilóta nélküli légi járművel végrehajtott terrortámadásra tett kísérletét”.
Több dróndarabot találtak Moszkva belvárosában, a Komszomolszkij prospektuson, nem messze a védelmi minisztérium főhadiszállásától – közölte a TASZSZ hírügynökséggel a katasztrófavédelmi szolgálat egyik forrása. A közlekedési tárca közölte, hogy a környéken részben korlátozták a forgalmat, és azt tanácsolták a lakosoknak, hogy tervezzenek kerülőutakat.
A második drón a jelek szerint egy magasabb épületet talált el Moszkva déli részén, amely a Leroy Merlin francia barkácsipari óriáscég irodájának ad otthont.
Ukrajna korábban már megkísérelt csapást mérni moszkvai régióbeli célpontokra és magára a fővárosra is. E hónap elején négy támadó UAV-t lőtt le a légvédelem Novaja Moszkva felett, míg egy másik lezuhant, miután az elektronikus hadviselés megbénította.
Moszkva: Nemzetközi terrorcselekmény az ukrán dróntámadás Moszkva ellen
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt kép: Egy nem lakóépület megsérült a dróntámadásban Moszkvában, 2023. július 24. © Telegram