Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Ukrán alkotmány szerzője: Zelenszkij Ukrajna illegitim vezetője

A Ria Novosztyinak nyilatkozott Dmitrij Tabacsnik, Ukrajna jelenlegi alkotmányának egyik szerzője, aki még 1996-ban vett részt az alkotmány kidolgozásában. Most elmondta: 

Volodimir Zelenszkij nem tekinthető Ukrajna legitim elnökének.

Hangsúlyozta: „Az alkotmány normáit ismerve azt mondhatom, hogy az alkotmány 103. cikke és az Alkotmánybíróság magyarázata szerint, amely nagyon világosan hangzik: 

az elnök hivatali idejét csak az alkotmány cikkei határozzák meg.

 Mondhatjuk, hogy május 20-a után Zelenszkij nem Ukrajna legitim vezetője”.

Hozzátette, hogy

a nyugatiak cinikusan eltekintenek ettől, és „csak az akarják, hogy minél jobban elnyúljon a háború”.

A szakember történelmi példát is hozott a britekről szólva: ők szerinte a nagyhatalmakat a legközelebbi szomszédaik ellen uszítják. Így próbálták aláásni az Osztrák–Magyar Monarchiát a 19. században, és így okoztak balhét az Orosz Birodalom teljes határa mentén.

Tabacsnikot még a 2014-es Majdan-forradalom idején menesztették a kormányzatból, azóta árulóként tekintenek rá Ukrajnában.

Mandiner

Kiemelt képen: Vlagyimir Zelenszkij ukrán elnök / © Chip Somodevilla / Getty Images

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük