Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Joe Biden elé kerülhet a kárpátaljai magyarok helyzete

Ukrajnát fel akarják venni a NATO-ba – Orosz figyelmeztetés

A NATO arra készül, hogy felvegye tagjai közé Ukrajnát – tűnik ki Jens Stoltenberg NATO főtitkár csütörtöki kijevi látogatásán elhangzott kijelentéseiből.

A Kreml azt ajánlotta a nagyra vágyóknak, ne feledkezzenek meg arról, hogy az ukrajnai orosz katonai beavatkozás egyik célja Ukrajna NATO-tagságának megakadályozása, hiszen Oroszország biztonságát érintő alapvető kérdésről van szó – jelentette a Magyar Békekör tudósítója.

Zelenszkij ukrán elnökkel folytatott megbeszélésén Stoltenberg kifejezetten provokatív kijelentéseket tett Oroszországgal szemben.

„Eljött az ideje, hogy a NATO meghívja soraiba Ukrajnát”; „Ukrajna jogos helye az Észak-atlanti Szerződés Szervezetében van”; „A NATO Ukrajnával tart ma, holnap és ameddig csak kell”

– mondta.

A hivatalos meghívót a NATO júliusi vilniusi csúcsértekezletén tervezik átadni Zelenszkijnek.

Stoltenberg azt mondta, hogy minden NATO-tagállam egyetért Ukrajna csatlakozásával. Szavai arra engedtek következtetni, hogy a magyar kormány sem gördít többé akadályt Kijev felvételének útjába, jóllehet eddig a kárpátaljai magyarsággal szemben tanúsított bánásmód miatt ellenezte Ukrajna NATO tagságát. A magyar kormány külügyminisztere a legutóbbi NATO tanácskozáson is kifogásolta ugyan a magyar kisebbség jogfosztottságát, de közölte, hogy tudomásul veszi a többség akaratát, azaz nem utasítja el Ukrajna felvételét a NATO-ba.

Ukrajna NATO-tagsága mindazonáltal nem a nyugati szövetség akaratán múlik, hanem Oroszországén. Oroszország 2022. február 24-én azért indított különleges katonai műveletet Ukrajnában, hogy nácitlanítsa, demilitarizálja és semlegessé változtassa. Ukrajna NATO felvétele összeegyeztethetetlen ezekkel a célokkal, és nem tűnik valószínűnek, hogy Moszkva lemondana róluk Kijev és a NATO kedvéért – értékelte a fejleményeket a Békekör tudósítója.

Kijev, Moszkva, 2023. április 20. csütörtök (MB)

Magyar Békekör

Kiemelt kép: Volodimir Zelenszkij ukrán elnök és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár 2019. október 31-én. (Fotó: Szergej Szupinszkij / AFP)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük