Ukrajnában a III. világháború előjátéka zajlik
Ukrajnában a III. világháború ELŐJÁTÉKA zajlik. Ez a világháború KÉT VILÁG között zajlik: a világuralomra törő LIBERÁLFASIZMUS, illetve azok között, akik ragaszkodnak szuverenitásukhoz, identitásukhoz. Az ő nevükben Oroszország vívja a harcot- illetve ellene vívják a harcot.
Oroszország kiközösítésével, Josep Barroso de facto hadüzenetével A VILÁG VÉGÉRVÉNYESEN KÉT ELLENSÉGES TÁBORRA SZAKADT. Közöttük 2014 – a Donbassz ukrán megtámadása – óta gyakorlatilag megkezdődött a konfliktus. Amelyik eddig a kijevi rezsim, illetve – egyelőre – DONBASSZ OROSZ LAKOSSÁGA KÖZÖTT FOLYT.
Putyinnak megvolt az elképzelése a keletkezett konfliktus békés rendezésere. Ez volt a minszki megállapodás. Nemcsak Ukrajna szabotálta el ezt azonban, HANEM A NYUGAT IS VÉGIG ELLENE DOLGOZOTT, mivel FŐKÉNT GEOSTRATÉGIAI OKOKBÓL, nem állt érdekükben a békés rendezés. Egy éve Josep Borrell jelentette ki:
OROSZORSZÁGOT NEM A DIPLOMÁCIAI TÁRGYALÁSOKON, HANEM A HARCMEZŐN KELL LEGYŐZNI.
PUTYINNAK ÉS OROSZORSZÁGNAK TEHÁT NEM MARADT MÁS VÁLASZTÁSA.
Az USA mindinkább beszállt a háborúba (ÉS EZ ÍGY VOLT TRUMP ELNÖKSÉGE IDEJÉN IS). AMERIKA ELÉRKEZETTNEK LÁTTA AZ IDŐT A DÖNTŐ KÜZDELEM MEGVÍVÁSÁRA.
Hogy ez lesz a döntő csata, mutatja: Amerika (és nyomására az EU is) SZÁMOLATLANUL ÖNTI UKRAJNÁBA A PÉNZT, A FEGYVEREKET, A HADITECHNIKÁT.
A Nyugat is tart, természetesen, a nukleáris világháborútól. De Oroszország számára is csak EGYETLEN LEHETŐSÉG MARADT: VISSZARIASZTANI AMERIKÁT (és a Nyugatot). TÁRGYALÓASZTALHOZ KÉNYSZERÍTENI AMERIKÁT. A tárgyalások témája: visszaállítani a Nyugat által 1991-ben felrúgott status quo-t. Magyarán: A NATO TŰNJÖN EL AZ 1991-ES SZOVJET HATÁROK MÖGÉ.
A VILÁGHÁBORÚ CSAK AKKOR LESZ ELKERÜLHETŐ, HA AMERIKÁT SIKERÜL ERRE RÁKÉNYSZERÍTENI.
Ezért folyik most AZ IDEGEK HÁBORÚJA. A dolog ebben úgy áll, hogy PUTYIN FOKOZATOSAN DOBJA BE TARTALÉKAIT. Pont azért, hogy elejét vegye a világháború kitörésének.
Ukrajna itt már csak a hadszínteret és az ágyútöltelékeket adja.
Csikós Sándor
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…