Újévi köszöntő – 2025.

Hölgyeim és Uraim, Honfitársaim a Kárpátok gyűrűjében!

A magunk mögött hagyott esztendőre sem mondhatjuk, hogy nyugalmas, békés és kiegyensúlyozott év lett volna. A nemzetközi politika és a hazai belpolitikai viszonyok idegesítőek, olykor elkeserítőek, és kiábrándítók. Örömre, nyugalomra és megelégedettségre okot adó történés, politikai intézkedés, közös nemzeti ünneplés alig említhető a 2024-es évet illetően.

Sajnos valamilyen ősi, lelki indíttatás okán, mi magyarok, hajlamosak vagyunk arra, hogy nap, mint nap találjunk magunknak valamit, amivel nem vagyunk megelégedve, ami elkeserít minket, amivel nem értünk egyet. Emellett a feledékenység is gyötör minket, hiszen gyorsan kiment a fejünkből, hogy alig harminc esztendeje hogyan és miben éltünk. Persze, ma sem egy magyar Kánaán az, amiben vagyunk, de a harminc-egynéhány évvel ezelőtti helyzethez képest felmérhetetlen a fejlődés, az előrelépés az egész Kárpát-hazában. Bárhol is élünk, Mária országának bármely szegletén tengetjük mindennapjainkat, egyetlen dolog mindnyájunkra vonatkozik és egyhamar nem is változik: Mindannyian egy nem magyar főhatalom alatt létezünk. A csonka országban is! Mindnyájunk érdekei ellen dolgozik egy ismeretlennek nevezett, de annál jobban ismert hatalom, s a főhatalmakkal együtt, mindannyian parancsot teljesítünk, hiszen a felettünk uralkodó főhatalom által meghatározott „rendben” vagyunk kénytelenek élni, nyelvüket kénytelenek vagyunk beszélni, s ezt a rendet is az ismeretlennek-ismert világkormány parancsa alapján határozzák meg a számunkra azok, akik a mi magyar szülőföldünket a saját országuknak tekintik. Sorsközösségben élünk tehát, s ezt a sorsközösséget vállalnunk kell, bármilyen kormány, hatalom irányítja is szülőföldünket.

Nekünk, magyaroknak azonos a hitünk, hiszen mindannyian Krisztust követők vagyunk. Ezen belül, tudjuk, hogy országunkat, a Kárpát-medencét, első nagy királyunk Szent István, felajánlotta Krisztus anyjának, a Magyarok Nagyasszonyának. Azzal is tisztában vagyunk, hogy Szent László a keresztény hitet, magyar keresztény hitté kovácsolta a magyar lélekben, s mint ilyet megerősítette, kitörölhetetlenné tette. Sorsközösségben éltük meg Mátyás uralmát, majd a török igát, a Habsburg elnyomást, Aradot, Trianont, a nyilas korszakot, majd a kommunista ámokfutás negyven évét. A helyzetünk ma sem sokkal jobb, mint az elmúlt században, ám az irántunk ma is tapasztalható európai gyűlölködés ellenére is sokkal kedvezőbb, mint a vörös uralom alatt volt!

 

A múlt felidézéséhez az is hozzátartozik, hogy hitünk által mindig igyekeztünk megmaradni, bízni az isteni Gondviselésben, s ha baj volt, akkor összetartott a nemzet. Kevés európai nép mondhatja el, hogy olyan sok példaképet és ezzel útmutatást kapott a Fennvalótól, mint mi, magyarok. Példaképeink, akik velünk együtt megszenvedték az utóbbi századot, kitartottak népük, a magyar nemzet mellett, hitük mellett, az emberiesség, a szeretet krisztusi parancsát betartva. Szenvedéseiket jól ismerjük. Márton Áron, Mindszenty József, Scheffler János, Zadravecz István, Réthy Mihály, Csiha Kálmán, Boros Fortunát és sokan mások szenvedésükkel, meghurcoltatásukkal biztosították számunkra, hogy még ma is vagyunk, van hitünk és bár néha csüggedten, de mégis érezzük, tudjuk, hogy magyarok, keresztények vagyunk, s hajlandók mindezért áldozatokat is hozni.

 

Ma is erre az áldozathozatalra vagyunk ítélve, hiszen nap-nap után arra kell törekednünk, hogy gyermekeink, unokáink is olyan magyarokká nőjenek, akik hűek a hazához, a nemzethez és keresztény hitükhöz. Ez a mi felelősségünk! Mert külföldön, könnyű – könnyek között – trianoni emlékhelyeket koszorúzni… Vállalt és megélt sorsközösség nélkül mit sem ér ez. Ahogy semmit nem ér az anyagi támogatás sem, az üres templomok felújítása, óvodák építése, a segítésből eredő pénzcsinálás különböző bűnös machinációi… Ha nincs mögötte elszántság, nemzeti egység, az összetartozás tudata, akkor mindez csupán önös érdek, amely a legnagyobb bűn, amit egy nemzet és egy nemzet vezető rétege elkövethet önmaga ellen.

Külön-külön semmik vagyunk. Magyarságunkat és hitünket élesen el kell választani a napi politikától. Hiszen láthatjuk, hogy a politika a hazugság művészetévé, a társadalom megtévesztésének boszorkánykonyhájává lett. Olyasmi, mint egy bűvészmutatvány, amelyről tudjuk, hogy csalafinta átverés, de mégis valahol hinni akarunk benne. Ne higgyünk tehát a politikának, bármilyen szép, szabadságot ígérő szirén-hangok érnek is el bennünket Budapestről vagy Pozsonyból, Bukarestből vagy Kijevből, Bécsből vagy Brüsszelből. A hazudozásnak ma nincsenek határai…

 

2025-ben, levonva az eddigi tapasztalatok konzekvenciáit, mi, magyarok egyenként, családonként, egyházi közösségenként, szülőkként és nagyszülőkként politikamentesen igyekezzünk emberi erkölcsi normák szerint élni. Aki teheti, legyen önellátó, s őrizze meg a hitét minden egyes magyar úgy, ahogyan gyermekként megismerte, megtanulta. Senki ne engedje a lelkét mások kezére, hitét új erkölcsi normák süllyesztőjébe hajtani! A magyar kereszténység legyen mindannyiunk útmutatója ezekben a válságos időkben is, amikor őrült politikai erők egymásnak feszülve, de egy forgatókönyv szerint igyekeznek minden értéket megsemmisíteni, amikor az emberi lét, az Istentől kapott élet sem számít a pénzvilág korifeusainak. Maradjunk emberek, maradjunk Krisztust követők, s ne adjuk fel emberi önzés és kapzsiság bűvöletében azokat a krisztusi parancsokat, amelyek végigkísérték nemzetünk vérrel és szenvedéssel teli történelmét úgy, hogy mégis itt vagyunk általuk. Itt a Kárpát-hazában, itt a szülőföldön. Hiszen Isten előtt száznégy év, egy pillanatnyi idő. Éljünk úgy, hogy az őseink által reánk hagyott szülőföld, a hazánk egyszer megkapja az igazságszolgáltatást, amelyet nem ezen a földön gondoltak ki a számunkra. És amikor ez megtörténik majd, az utódok közül senki ne gondoljon szemrehányóan ránk – az ősökre. Legyünk készen lélekben arra, hogy továbbadjuk, amit örökül kaptunk.

 

2025. is a megpróbáltatások ideje lesz. Azt kívánom mindannyiunknak, hogy minden próba ellenére emelt fővel, bátran helytállva, keresztény magyarok maradjunk, bízva Jézus Krisztusban, s általa a megmaradásunkban. Legyen számunkra Ő az iránytű, örömeinkben és megpróbáltatásainkban. S aki elkötelezi magát abban, hogy saját életében, családjában, környezetében keresztény magyar ember marad, az olyan fundamentumot épít, amelyet senki nem tud felbontani, hiszen Isten-hitünk benne a kötőanyag.

Áldott, békés, szeretetben és egészségben gazdag 2025. évet kívánok minden magyarnak széles e Kárpáthazában és Istentől kapott határainkon kívül, bárhol élnek is a világban.

 

Stoffán György

Nemzeti Napló – Nemzeti InternetFigyelő (NIF)