KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Újabb pedofilbotrány: 13 éves lányt ronthatott meg egy békési történelemtanár, aki ezért fizethetett is a tini nevelőapjának (18+)

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Egy héttel ezelőtt rántotta le a leplet a PestiSrácok.hu Bite Zsoltról, a gyomorforgató botrány után pedig máris itt a következő megrázó ügy.

Ezúttal egy Békés vármegyei általános iskola történelemtanárát gyanúsítják azzal, hogy megrontott egy 13 éves kislányt, a gyermeket ráadásul tulajdon nevelőapja kínálhatta fel a tanárnak – minderről az iskola egyik tanulójának rokona számolt be a Pesti Srácoknak.

A Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányságot valamint az illetékes főügyészséget is megkereste a portál, akik azt válaszolták, hogy az ügyben két férfi letartóztatását rendelték el, gyermek sérelmére elkövetett szexuális bűncselekmény miatt. Egy másik helyi forrástól – aki személyesen ismeri az ügyben érintett tanárt –, további részleteket is megtudott a PS.

Kérdésére válaszolva tájékoztatjuk, hogy az Orosházi Rendőrkapitányság 2023. február 3-án szexuális visszaélés bűntett gyanúja miatt őrizetbe vett egy …, de korábban … dolgozó, és egy … lakhelyű, jelenleg … élő férfit. A nyomozás eddigi adatai szerint mindketten az utóbbi férfi 13 éves lánya sérelmére követtek el szexuális cselekményt. A rendőrkapitányság kezdeményezte mindkettőjük letartóztatását. A nyomozásról az eljárás érdekeire és a gyermekre tekintettel a rendőrség bővebb tájékoztatást nem ad

– írta a megkeresésre a Békés Vármegyei RFK. Míg a vármegye főügyészsége azt közölte, hogy indítványukra a Békéscsabai Járásbíróság nyomozási bírója 2023. február 05. és 06. napján mindkét férfi letartóztatását elrendelte 1 hónapi időtartamra.

(A települések nevét a megrontott gyermek védelmében nem közöljük – közölte a portál)

A történet annyira gyomorforgató, hogy innentől a részletek elolvasását csak erős idegzetűeknek ajánljuk.

A Bite-ügyből kifolyólag írt egy olvasó a lapnak, aki azt kérdezte, van-e arról tudomásuk, hogy Békés megyében is lebukott egy pedofil tanár, konkrétan egy falusi általános iskola történelemtanára, akit őrizetbe is vettek a rendőrök. Az informátor meg is nevezte a települést, majd miután beszéltek vele, kiderült, komoly rálátása van az ügyre. Rokona gyermekei is ebbe az iskolába járnak.

Ez is érdekelheti:  Letartóztatási parancsot adtak ki az SBU vezetője ellen

Elmondta, hogy az áldozat egy 13 éves kislány, akit az édesanyja a volt párjánál hagyott, évek óta a nevelőapával élt a gyermek. A férfi állítólag mentálisan zavart, komoly pszichés problémái vannak és az is felmerült, hogy ő maga is abuzálhatta a gyermeket, majd nemrég pénzért adta át testi örömök kiélésére a pedofil hajlamú történelemtanárnak.

Egy másik helyi forrás, aki mint kiderült személyesen ismeri az ominózus tanárt, további gyomorforgató részleteket árult el. Úgy tudja a nevelőapa identitászavaros, extrém szexuális aberrációi vannak. Korábban egy idős nővel is élt együtt, aztán megismerkedett a volt párjával, aki már magával hozott egy gyermeket a kapcsolatba, majd amikor megromlott a viszonyuk, a nő a kislányt is hátrahagyva lépett le. A férfi évek óta nevelte a gyermeket úgy, hogy az egész falut megbotránkoztató, nyíltan vállalt szexuális devianciáktól szenved. Például gyakori szokása volt, hogy női ruhában járkált a faluban.

Azt senki sem tudta megmondani, hogy miként derülhetett fény a történelemtanár pedofil hajlamára, vagyis honnan tudhatta a nevelőapa, hogy ha felkínálja a tanárnak a gyermeket, az kapva kap a lehetőségen és nem pedig azonnal feljelenti. Az előbbi történhetett. A helyiek úgy tudják, N. pénzt is adott a gyermekkel való együttlétért.

Először csak a tanárt vitték el a rendőrök, később vették őrizetbe a nevelőapát is

– mondta a forrás. Úgy tudja, a tanár a kihallgatása során számolt be arról, hogy a nevelőapa kínálta fel neki a kislányt, a 13 éves kiskamasz gyermek pedig beleegyező magatartást mutatott, sőt azt mondta, nem új számára a kérés. Ezen a ponton merült fel, hogy a nevelőapa is érintett lehet az abúzusban.

Ezt a verziót alátámasztani látszik, hogy két férfit tartóztattak le, akik a rendőrség megalapozott gyanúja szerint kiskorú sérelmére követtek el szexuális bűncselekményt. Az informátor elmondása szerint, régről ismeri a letartóztatott pedagógust, aki korábban Orosházán tanított és kiváló történelemtanárnak tartották. Ugyanakkor az utóbbi években egyre zűrösebb életet élt és felesége is elhagyta. A forrás szerint már az orosházi iskolából is a gyermekek védelmében kezdeményezték az eltávolítását, arról ugyanakkor nincs információ, hogy új munkahelyén tudtak volna a kétes előéletéről.

Fiatalkorában csendes, szolid, nagyon okos ember volt, de zárkózott és mindig volt benne valami furcsa. Ez, ami történt, azonban teljesen letaglózott. Soha nem néztem volna ki belőle

– mondta a forrás. Átnézve a letartóztatott tanár oldalát, egy rendkívül művelt, érző, már-már érzelgő ember képe rajzolódik ki, akinek sem fotói, sem megosztásai nem utalnak arra (az óbudai Krúdy Gyula Általános Iskola pedagógus-asszisztensével ellentétben), hogy veszélyt jelentene a gyerekekre.

Ez is érdekelheti:  A francia külpolitika sodródása, avagy mit jelent az afrikai kivonulás Ukrajna számára

Pesti Srácok

Kiemelt kép: facebook

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük