KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Kérjük, támogassa a magyarok emberi jogaiért küzdő Nemzeti Jogvédő Szolgálatot (njsz.hu) a személyi jövedelemadója 1%-ával!

Adószám: 19334684-1-05

Újabb államban kerül le Donald Trump neve a szavazólapokról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Kizárta Donald Trumpot az elnökválasztási indulásból Maine állam közigazgatásának demokrata párti vezetője a helyi idő szerint csütörtök este megjelent döntésével.

Shenna Bellows hivatali hatáskörében eljárva döntött úgy, hogy eleget tesz a volt elnök indulásának megtiltására vonatkozó kérelemnek, amelyet többek között korábbi politikusok nyújtottak be.

A Maine állam kormányzatát irányító demokrata tisztviselő megalapozottnak találta Donald Trump kizárását a választásból arra hivatkozva, hogy a 2021. január 6-i eseményekben játszott szerepével kimeríti az alkotmány 14. kiegészítésének kitételét: a jogszabály nem teszi lehetővé a hivatalviselést „zendülés érintettjeinek”.

A közigazgatási vezető döntése ellen lehetőség van fellebbezni, amit az eddigi hasonló jogvita érintettjei megtettek az elmúlt napokban.

Ugyancsak csütörtökön Colorado állam, szintén demokrata közigazgatási vezetője azt közölte, hogy Donald Trump is szerepelni fog az állam republikánus előválasztási szavazólapján, miután a republikánus párt helyi szervezete fellebbezést nyújtott be a szövetségi legfelsőbb bíróságon.

Jena Griswold bejelentette, hogy a republikánus elnökjelöltek január 5-én véglegesítendő listáján Donald Trump neve is ott lesz.

Colorado állam legfelsőbb bírósága a múlt héten úgy döntött, hogy kizárja a korábbi elnököt az újbóli indulásból, az Egyesült Államok alkotmánya 14. kiegészítésének zendülésben való részvételre vonatkozó kitétele miatt.

A republikánus párt coloradói szervezetének hivatalos fellebbezése mellett Donald Trump kampánycsapata is jelezte, hogy megtámadja a coloradói döntést a Washingtonban működő szövetségi legfelsőbb bíróságon, amely az Egyesült Államok legmagasabb szintű jogi fóruma.

Az állam közigazgatásának demokrata párti vezetője – annak ellenére, hogy hozzájárult Donald Trump nevének feltüntetéséhez – közleményében azon meggyőződésének adott hangot, hogy Colorado legfelsőbb bírósága jogos és igazolt döntést hozott, egyben arra biztatta a szövetségi legfelsőbb bíróságot, hogy „gyorsan cselekedjen”.

Szerdán Michigan állam legfelsőbb bírósága – Colorado állam legfőbb jogi testületével ellentétes módon – úgy határozott, hogy nem zárja ki Donald Trumpot az indulásból az elnökválasztáson.

Donald Trump választási indulásának megakadályozására több államban indítottak különböző szervezetek pereket, a többi között Texasban, Nevadában és Wisconsinban.

Ez is érdekelheti:  Deutsch Tamás a Lengyelországgal szembeni 7-es cikkely szerinti eljárás megszűnéséről: „Pofátlan, ami történik!”

Az Egyesült Államokban Iowában, január 15-én kezdődik az előválasztások folyamata, amelynek során minden államban voksolnak a republikánus szavazók elnökjelöltjükről. Coloradóban március 5-én, az úgynevezett szuperkedden határoznak a jelölt személyéről, amikor további 14 államban is megtartják az előválasztást. Michiganben február végén és március első napjaiban döntenek a republikánus választók, hogy kit szeretnének jelöltjükként látni a 2024. novemberi elnökválasztáson.

 

NIF

Kiemelt képen: Donald Trump volt amerikai elnök beszédet mond, miután 2023. december 7-én New York állam legfelsőbb bíróságára érkezett az üzleti csalással kapcsolatos perére © Getty Images / Eduardo Munoz Alvarez-Pool

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük