Tüntetés Pozsonyban a gyülekezési tilalom ellenére

Könnygázt és gumilövedékeket vetettek be a tüntetők ellen

A bársonyos forradalom kitörésének évfordulóján idén utcára vonultak az emberek, hogy tiltakozzanak a Matovič-kormány intézkedései ellen és a lemondását követeljék. Pozsony belvárosában a gyülekezési tilalom ellenére jelenleg is közel 9 ezer ember tüntet a kormányhivatal és az elnöki palota előtt.

Hirdetés

A tüntetésre annak ellenére került sor, hogy Roman Mikulec belügyminiszter arra kérte az állampolgárokat, a járványügyi óvintézkedések és a veszélyhelyzet hatályossága miatt fontolják meg, részt vesznek-e a meghirdetett demonstráción. Szerinte azok az ellenzéki politikusok, akik tüntetni hívják az embereket, megszentségtelenítik november 17-e üzenetét. Úgy vélte, egyes szervezők nem véleményt akarnak nyilvánítani, hanem verekedni, kárt okozni és mások életét veszélyeztetni. A miniszter ezért ismételten felszólította a polgárokat, jól gondolják meg, részt vesznek-e a tiltakozáson.

Mikulec korábban újságírói kérdésre megerősítette, hogy a rendőrség bírságot szabhat ki a gyülekezési tilalom megszegéséért, bővebb információt azonban nem közölt arra vonatkozóan, milyen módon fognak eljárni a tüntetőkkel szemben, mostanra azonban kiderült.

A rendőrség gumilövedékekkel lőtt a tiltakozókba, akik petárdákkal, elhajított üvegekkel válaszoltak, mire felszólították a tömeget, hogy hagyják el a kormányhivatal (melynek kapuját nem mellesleg tegnap behegesztették) előtti teret. A tüntetők füstgránátot dobtak a rendőrökre, majd feldöntötték a kordon egy részét, mire a rendőrök könnygázzal válaszoltak. A tiltakozók a kormányhivatal előtt petárdákat robbantottak, volt, aki könnyebben megsérült, s időközben az első őrizetbe vételekre is sor került.

A Topky.sk információi szerint a tiltakozók egy része a kormányhivatal előtt fokozódó feszültség miatt visszavonult az elnöki palota elé, mivel a Hodža téren a radikális csoportok összpontosultak, gyakorlatilag megbénítva a belváros közlekedését. Itt Milan Mazurek, a ĽSNS képviselője a kormány ellen hangolta a tömeget, az államfőt pedig arra szólította fel, tegyen a kormány általa elnyomónak nevezett intézkedései ellen.

Robert Fico korábban, 15 órára a parlament melletti Dubček-szoborhoz hívta megemlékezésre a Smer parlamenti képviselőit. „1989 novembere szimbolikus alakjának tekintjük őt, lerójuk tiszteletünket az emléke előtt. Utána nem fogunk akadályozni senkit abban, hogy egyénileg csatlakozzon a Pozsonyban meghirdetett tüntetésekhez” – mondta a Smer elnöke. „Elutasítjuk az erőszakot, de a fegyveres testületek bevetését is az emberek ellen“ – tette hozzá.

Peter Pellegrini volt kormányfő a tüntetés helyett este szimbolikus gyertyagyújtással akar megemlékezni a demokráciáért folytatott küzdelemről és egyben figyelmeztetni arra, hogy 31 évvel a bársonyos forradalom után úgy érzi, egyesek ismét az állampolgárok jogain taposnak.

„A kormány egyre több ember demokratikus jogait sérti meg. A kormánypártok egykor tüntetéseket szerveztek, támogatták a tüntetőket, ma pedig megtiltják, hogy az emberek tiltakozzanak. Megakadályozza, hogy véleményt nyilvánítsanak. Fenyegeti, sőt más kategóriába sorolja őket“ – állapította meg Pellegrini, hozzátéve, hogy Igor Matovič kormánya értelmetlenül tartja érvényben a gyülekezést tiltó szabályokat és a veszélyhelyzetet, mivel feltehetően fél az emberektől.

A nap folyamán a főváros mellett az ország több városában is tartanak tüntetéseket, így Kassán, Besztercebányán, a kormányfő nagyszombati háza előtt, sőt Komáromban is.

Felvidék.ma  –  Kiemelt kép: Ma7.sk

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Eddig tudták titokban tartani: a WHO genfi központjában dúl a járvány

94 százalékos hatékonyságú a legújabb koronavírus vakcina

Tarol a korrupció a DK-s vezetésű Újbudán

Close