Trump ügyében felfüggesztette az eljárást a fellebbviteli bíróság
A georgiai fellebbviteli bíróság szerdán felfüggesztette a Donald Trump volt elnök elleni büntetőjogi eljárást a választási beavatkozás ügyében mindaddig, amíg a fellebbviteli testület nem dönti el azt a kérdést, hogy a Fulton megyei kerületi ügyészt el kell-e tiltani ettől az ügytől, mert összeférhetetlenség gyanúja áll fenn az esetében – írja a Mandiner a Magyar Nemzet értesülései alapján.
A végzés rossz hír Trump kritikusainak, akik abban reménykedtek, hogy Georgiában bíróság elé áll a volt elnök, mielőtt még szembeszállna Joe Bidennel a novemberi választásokon. A hét elején azonban a fellebbviteli bíróság október 4-re tűzte ki az erre vonatkozó szóbeli tárgyalás kezdeti időpontját. Jogi szakértők szerint a fellebbezések ügye ugyanakkor hónapokig is eltarthat.
A volt elnököt és számos szövetségesét tavaly nyáron helyezték vád alá Georgiában. Mint ismert: Trumpot és társait azzal vádolja Georgia állam Fulton megyéjének kerületi ügyésze, hogy bűnszervezetben próbálták megváltoztatni a 2020-as elnökválasztás eredményét az államban, amikor a többi között az eredmények többszöri felülvizsgálatát próbálták elérni csalások megalapozott gyanújára hivatkozva.
Az ügy azonban az év elején kisiklott, amikor kiderült, hogy a kerületi ügyész, Fani Willis szerelmi viszonyban áll az általa megbízott különleges ügyésszel, s ebből még pénzügyi haszna is származhatott. A védőügyvédek azzal érveltek, hogy Willist és az egész irodáját el kellene tiltani az ügytől, de a Fulton megyei bíró, Scott McAfee megengedte neki, hogy maradjon. A védelem végül sikeresen elérte az állami fellebbviteli bíróságnál, hogy az tárgyaljon a McAfee bíró ítéletével szembeni előzetes fellebbezésről.
https://twitter.com/Orgetorix/status/1798542725165527453?ref_src=twsrc%5Etfw%7Ctwcamp%5Etweetembed%7Ctwterm%5E1798542725165527453%7Ctwgr%5E1ec71c77e7810c0fea423c53eca47d7f8aeba2c2%7Ctwcon%5Es1_&ref_url=https%3A%2F%2Fpublish.twitter.com%2F%3Furl%3Dhttps%3A%2F%2Ftwitter.com%2FOrgetorix%2Fstatus%2F1798542725165527453
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…