Szijjártó Péter: Magyarország külügyminiszteri szinten részt vesz a svájci Ukrajna-békecsúcson
Magyarország külügyminiszteri szinten részt vesz a június 15-én kezdődő svájci Ukrajna-békecsúcson, a kormány ugyanakkor sajnálatosnak tartja, hogy azon nem lesz jelen mindkét érintett fél – jelentette be a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön Szentpéterváron.
A tárcavezető újságírói kérdésre válaszolva közölte, hogy Magyarország külügyminiszteri szinten fogja képviseltetni magát a konferencián.
„A részvételünk oka, hogy mi abszolút a béke pártján állunk, és ezért minden olyan rendezvényen részt veszünk, amelyen a béke van napirenden”
– szögezte le.
Ugyanakkor sajnálatát fejezte ki amiatt, hogy Oroszország nélkül kerül megrendezésre a konferencia, így az eseményen nem lesz jelen mindkét szemben álló fél.
„Úgy hisszük, hogy akkor lenne valódi eredmény várható, ha mindenki ott lenne a tárgyalóasztalnál”
– mondta.
„Ezúttal nem ez a helyzet, de mivel tiszteletben tartjuk a svájciak békeerőfeszítéseit, részt fogunk venni külügyminiszteri szinten”
– tette hozzá, arra is kitérve, hogy a békéről beszélni mindig hasznos.
Szijjártó Péter ezt követően a Szentpétervári Nemzetközi Gazdasági Fórumon beszélt a mielőbbi békekötés szükségéről és az ukrajnai háború negatív következményeiről az orosz közönségnek.
„Sürgetjük az azonnali tűzszünetet és a béketárgyalások megkezdését, imádkozunk ezért. Úgy hisszük, hogy békés körülmények között gyorsabban és simábban fejlődhetünk, és az élet ismét nyugodtabb és békésebb lehet Európában, ha a békét helyezzük végre a nemzetközi politika fókuszába”
– szögezte le.
A kőolaj- és a földgázpiac jövőjével foglalkozó panelbeszélgetésen arról számolt be, hogy Magyarország egyike azoknak az európai államoknak, amelyeket legsúlyosabban érintettek a nagyjából két és fél éve tartó ukrajnai háború negatív következményei az energiaellátás vonatkozásában.
Hangsúlyozta, hogy az energiaárak az egekbe szöktek, a magyar import éves költsége hétmilliárdról 17 milliárd euróra nőtt, ez a tízmilliárd eurós különbség pedig a bruttó hazai termék (GDP) hat százalékát jelenti.
A miniszter sérelmezte, hogy a világ az utóbbi években elindult az újbóli blokkosodás felé, ami szavai szerint Magyarország szempontjából különösen káros lehet, ugyanis hazánk a Kelet és a Nyugat fontos találkozási pontjává vált, különösen az autóipar elektromos átállásának területén.
Ugyanakkor abbéli reményét is kifejezte, hogy a jövőben még helyreállhat majd a kölcsönös tiszteleten és józan észen alapuló nemzetközi együttműködés.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter Szentpéterváron a Gazdasági Fórumon / Fotó: Facebook
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…