Trump: Harris háborút akar Oroszországgal
A volt elnök szerint a demokraták belerántják az Egyesült Államokat a harmadik világháborúba
Donald Trump republikánus elnökjelölt azt állította, hogy riválisa, Kamala Harris alelnök választási győzelme háborúba rántaná az USA-t Oroszországgal, ami „nukleáris holokausztot” eredményezne.
Egy pénteki Las Vegas-i kampánygyűlésen Trump aggodalmát fejezte ki egy esetleges nukleáris konfliktus miatt, amely a Washingtonban lévő „inkompetens emberek” miatt alakulhat ki, és azt állította, hogy ő az egyetlen, aki képes megakadályozni a totális háborút.
„A harmadik világháborúba fogunk sodródni. Nukleáris holokauszt lesz, ha nem vigyázunk. Ezeknek az embereknek fogalmuk sincs, mit csinálnak”
– figyelmeztette Trump támogatóit, és megígérte, hogy az amerikaiakat
»távol tartja a harmadik világháborútól«.
„Véget vetek a közel-keleti káosznak, és rendezni fogom az ukrajnai háborút… Meg fogom ezt oldani megválasztott elnökként”
– folytatta, azzal érvelve, hogy
»a Kamala Harris elvtársnőre leadott szavazat nem más, mint az Oroszország elleni háborúra leadott szavazat”.
Trump azt is állította, hogy Harris vissza akarja állítani a katonai sorozást, hogy
„besorozza a amerika gyermekeit, és belevesse őket egy olyan háborúba, amelynek soha nem lett volna szabad megtörténnie”.
A volt amerikai elnök kitart amellett, hogy az ukrajnai konfliktus nem következett volna be, ha ő akkor hivatalban marad. Újraválasztási kampánya során többször is azt állította, hogy „24 órán belül” meg tudná állítani a harcokat, bár azt nem részletezte, hogyan.
A hét elején Trump elnökjelölt alelnökjelöltje, J. D. Vance ohiói szenátor egy lehetséges békejavaslatra mutatott rá, utalva arra, hogy az valószínűleg egy demilitarizált övezet létrehozását foglalná magában a jelenlegi frontvonal körül, és Ukrajna semlegességének garantálását szolgálná, ami egybevág Oroszország egyik fő céljával.
Harris azonban azt állítja, hogy Trump cserbenhagyná Ukrajnát, és kijelentette, hogy a Biden-kormányzat részeként tett erőfeszítései, köztük a fegyverek és lőszerek szállítása voltak azok, amelyek biztosították, hogy az ország a mai napig “független és szabad” maradjon.
Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.
Kiemelt képen: Donald Trump felszólal egy kampánygyűlésen 2024. szeptember 13-án a nevadai Las Vegasban © Justin Sullivan/Getty Images