KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Tótia: Erre van pénz – az ország történetének legdrágább kampánya várható

A szeptemberi választásig még 107 nap van hátra, s a politikai pártok a transzparens számláik tanúsága szerint immár összesen csaknem kétmillió eurót költöttek kampányra. A Transparency International Slovensko (TIS) szerint ez lesz a legdrágább kampány Szlovákia eddigi történetében.

Bevallottan a legtöbb pénzt eddig a Progresszív Szlovákia (PS) mozgalom és az SaS költötte, mindkettő több mint félmilliót „kampányolt el“. A legkevesebbet a számlája szerint az OĽaNO és Barátai mozgalom költött, a TIS szerint ugyanis a számlájukon nincs nyoma a folytatott masszív kampánynak, annak ellenére, hogy a civil szervezet értesülései szerint már 606 óriásplakátot fizettek ki, becslések szerint közel 148 ezer euró összegben. Az OĽaNO a SITA hírügynökségnek azt nyilatkozta, hogy a kampánykiadásait a törvénynek megfelelően hozza nyilvánosságra. Mint kifejtették,

a politikai pártok és mozgalmak transzparens számláikon a választás kihirdetése után kötelesek megjelentetni az ilyen jellegű kiadásaikat, erre pedig múlt héten került sor.

 

„A kampányköltségek részletes elszámolását a törvény értelmében, s a törvényes határidő betartásával hozzuk nyilvánosságra. A politikai pártok gazdálkodását, beleértve a választási kampány költségeit, szigorú és független könyvvizsgálói ellenőrzésnek vetik alá, melynek eredményeit az éves zárójelentésben hozzák nyilvánosságra“ – mondta a mozgalom szóvivője, Matúš Bystriansky.

Kapcsolódó:

Szlovák képviselő: Nem normális, hogy magyar származású miniszterelnöke van az országnak

A választási kampány hivatalosan június 9-én vette kezdetét. A kampányköltségek felső határa 3 millió euró, ebbe beleszámítanak azok a kiadások is, melyeket a pártok 180 nappal a választás kihirdetése előtt erre a célra költöttek. Június 9-ig az előkampányban a transzparens számlák alapján 1,85 millió eurót költöttek, a TIS szerint azonban a valóságban ez az összeg jóval nagyobb.

„A pártok többsége ezeket titokban tartja – nem vagy csak részben használták a transzparens számlát. Többet azonban csak a választás után az évzáró beszámolókból tudhatunk majd meg, ami a nyilvános ellenőrzés szempontjából már késői időpont“ – hívták fel a figyelmet.

Ez is érdekelheti:  Vučić: Az ukrán konfliktus „kicsúszik” az Egyesült Államok irányítása alól

A 2020-as választás idején a féléves előkampány költségei meghaladták a 3,5 millió eurót és a TIS becslése szerint az idei összeg közel 5 millió euró lesz. A politikai pártok online reklámjainak költsége 118 134 euró volt, összesen 6241 online reklámról van szó. A legtöbbet erre a célra az OĽaNO, a KDH és az SaS költött.

A TIS elismerően szólt a PS mozgalomról és az SaS pártról, melyek példás módon tüntetik fel kiadásaikat transzparens számláikon. „Ezzel szemben az OĽaNO aktív előkampányának költségei egyáltalán nem jelentek meg a számlán. A Smer-SD, a Hlas-SD, a Demokrati, a Sme rodina, vagy az SNS a költségeknek csak egy részét tüntette fel, a KDH és a Republika pedig közvetlenül a hivatalos kampány megkezdése előtt nyitott számlát“ – mutattak rá. Az OĽaNO március elején 20 ezer eurót helyezett a transzparens számlájára, melyből gyakorlatilag semmit sem költött.

Erre reagálva az SaS kijelentette, az ő pénzügyeik a leginkább átláthatók.

„Az OĽaNO úgy harcol a korrupció ellen, hogy mindent eltitkol, a Smer legalább pénzt helyezett a transzparens számlájára, míg a Demokrati és a Hlas pártnak több tízezer eurós hiánya van. Ha hazudnak a transzparens számlával kapcsolatban, vajon lehet nekik bármiben is hinni?“

– tették fel a kérdést a liberálisok.

A Demokrati képviselői szerint viszont az átláthatóság a DNS-ükbe van kódolva. A párt létrehozásakor több mint 200 ezer euróval rendelkezett, mely korábbi pártjuk, a Smer választási állami támogatásából származik és Matúš Madrák szóvivő szerint még júliusban további 300 ezer eurót meghaladó összeg jár nekik.

Mindezek mellett kampányukat a támogatóik is segítik. Arra hivatkozott, hogy a politikai pártok kampányköltségeinek transzparens számlán való nyilvánosságra hozása a választások kihirdetésének napjától kötelező. Az ezt megelőzően kampányra fordított kiadásokat a párt a választási költségekről szóló záróbeszámolójában teszi közzé.

(NZS/Felvidék.ma/SITA)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük