Törvényi szabályozás készül a Facebookról és a többi közösségi megosztóról

Törvényi szabályozás készül a Facebookról és a többi közösségi megosztóról

Varga Judit igazságügyi miniszter facebook bejegyzésében közölte, hogy törvényjavaslatot készít elő a big-tech vállalkozások magyarországi működésének szabályozásáról.

A törvény célja az átláthatóság és az ellenőrizhető működés. Varga Judit így fogalmazott:

Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében.

Az igazságügyi miniszter teljes bejegyzése:

Konzultálva a témában illetékes állami intézmények vezetőivel, az Igazságügyi Minisztérium tavasszal törvényjavaslatot fog az Országgyűlés elé terjeszteni a nagy technológiai vállalatok hazai működésének szabályozásáról.

Semmi mást nem szeretnénk elérni a nagy tech cégekkel szemben, mint a törvényes, átlátható és ellenőrizhető működést. Semmi mást, mint ami a többi cégre, nagyvállalatra vagy kisvállalkozóra is vonatkozik.


Továbbra is együttműködünk az Unió hasonló irányú szabályozásának előkészítésében, de az elmúlt időszak eseményei megmutatták, hogy gyorsabban kell lépnünk az emberek védelme érdekében. Hiszen ma már önkényesen bárki lekapcsolható az on-line térből bármilyen hivatalos, átlátható, tisztességes eljárás és jogorvoslat lehetősége nélkül.
Lekapcsolhatóak a pékek, fodrászok, nyugdíjasok, tanárok, kis- és nagyvállalatok valamint állami vezetők is.

A szándékos, ideológiai vagy üzleti érdekből történő digitális károkozás Magyarországon sem maradhat többé következmények nélkül!

A szabadságot ritkán adják ajándékba. Most a digitális szabadságért is meg kell küzdenünk!
Hajrá Magyarország!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
A Hundub törölte a European Patriots Unite Egyesület oldalát
A Hundub törölte a European Patriots Unite Egyesület oldalát

Fülöp Erik kilépett a Mi Hazánk Mozgalomból

Fronthelyzet - avagy lövésre lövés a válasz
Fronthelyzet – avagy lövésre lövés a válasz

Close