Tesztelésre Magyarországra érkezik az első magyar KC-390 katonai szállítórepülőgép
Április 12-től három hétig a kecskeméti repülőbázison tartózkodik a magyar részre gyártott KC-390 katonai szállítórepülőgép – tájékoztatta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter csütörtökön az MTI-t.
A közlemény szerint Szalay-Bobrovniczky Kristóf elmondta: a repülőgép 2024. február 8-i első felszállása után megkezdett tesztelési menetrend az utolsó fázisába lépett, a gyártási folyamat befejező szakaszában földi és légi teszteket végeznek.
A tesztelés jelenlegi szakaszában speciális, NATO-kommunikációs eszközök beépítése és ezek validációja történik, majd a munkálatok befejezésére visszatér Brazíliába – tette hozzá.
A miniszter elmondta: a repülőgép jelenleg még nem magyar lajstrom alatt repül. Hivatalos átadása, ezzel együtt magyar lajstromba kerülése őszre várható.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf emlékeztetett: a mobilitás minden haderő alapvető igénye, amely egyre nagyobb mértékben teszi szükségessé a légiszállítás fejlesztését is. Nem csupán a logisztikai támogatás gyorsasága, hanem – figyelembe véve Magyarország távoli küldetésekben történő aktív szerepvállalását – a személyi állomány és az utánpótlás egyre nagyobb távolságba való kijuttatása indokolja a kor színvonalának megfelelő, nagy szállítókapacitással rendelkező katonai szállítórepülőgépek alkalmazását.
A Magyar Honvédség (MH) az AN-26-os katonai szállítórepülőgépek hadrendből történő kivonása és az egyre növekvő katonai szállítási igények nyomán 2024-ig két Embraer KC-390 típusú szállítórepülőgépet szerez be, amelyekkel az MH újabb képességgel bővül a katonai légiszállítás terén.
Az akár 26 tonna hasznos terhet is szállítani képes géptípus magyar változata alkalmas lesz légi utántöltésre, és intenzív ellátásra szoruló betegek, sérültek ápolására szolgáló betegágyak befogadására is. A két szállító légijármű tervezetten 2024 végéig érkezik véglegesen Magyarországra – közölte a miniszter.
Kiemelt képen: KC-390 / Fotó: Szalay-Bobrovniczky Kristóf Facebook oldala
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…