Teljes harci készültségbe helyezte fegyveres erőit Szerbia
Teljes harci készültségbe helyezte fegyveres erőit a Koszovóval határos területeken Szerbia, nem törődve a feszültség csökkentésére vonatkozó NATO-felhívással.
„Nehéz helyzetben vagyunk. Mindent megteszünk, hogy megőrizzük a békét és stabilitást, de a népünket is megvédjük Koszovó északi részén. Miután a koszovói albánok felfegyverkeztek, minden szükséges intézkedést meghozok, hogy megvédjem nemzetünket és országunkat” – közölte Aleksandar Vučić szerb elnök, aki egyúttal a hadsereg főparancsnoka is.
Belgrád azután küldött katonai járműveket és erősítést a dél-szerbiai régióba, hogy vasárnap este már lövöldözés is volt az észak-koszovói Zubin Potokban. Sérültek nincsenek, de a városban az utóbbi időben különösen feszült a helyzet, a helyi szerbek két hete úttorlaszokat emeltek.
A Večernje Novosti szerb napilap úgy tudja, hogy a szerb katonák a barikádok lebontására készülnek, nehogy Pristina maga kezdje meg a rendteremtést, mert az szerb áldozatokkal járhat. Az újság értesülése szerint a mintegy 1500 katona parancsot kapott, hogy álljon készen egy esetleges áttelepülésre.
Szerbia és Koszovó között azóta éleződött ki megint a feszültség, hogy a koszovói rendőrség letartóztatott több egykori koszovói szerb rendőrt. A helyi szerbek erre tiltakozásba kezdtek.
(euronews)
Kiemelt kép: Szerb tarackok a koszovói közigazgatási határ közelében, 2022. december 26. © Szerb Védelmi Minisztérium Sajtószolgálat / AP
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…