KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Társadalomkutató: nagyobb vereséget szenvedne el a baloldal ma, mint egy éve

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

A Fidesz egy most vasárnapi választáson ugyanakkora támogatottsággal (52 százalék) még nagyobbat nyerne, mint egy éve, mivel az összefogott ellenzék (30 százalék) a tavalyi eredményénél is gyengébben szerepelne – derül ki a Társadalomkutató felméréséből, amelynek megállapításait csütörtökön közölték az MTI-vel.

A március 27. és 29. között, ezer ember telefonos megkérdezésével készült felmérés szerint a kormánypártok egy évvel a választások után is minden második választót a táborukban tudhatnak, s képesek lennének megismételni a 2022-es országgyűlési választáson elért győzelmüket.

Hozzátették: a baloldalhoz sorolt ellenzéki pártok egykori összefogásának támogatása tovább apadt. A tavalyi országgyűlési választás előtt a Társadalomkutató a baloldali közös lista 40 százalékos eredményét jelezte előre, de az a választáson csupán a belföldi szavazók 36 százalékát tudta megszerezni.

Az akkori politikai szövetséghez tartozó erők összesen azonban ma már csak 30 százalékos támogatottsággal bírnak.

„Ez azt jelenti, hogy a baloldali tábor nemcsak tovább töredezett azáltal, hogy Márki-Zay Péter mozgalma önálló párttá alakult vagy a Jobbik egykori elnöke új mozgalmat alapított, hanem zsugorodott is”

– írták, megjegyezve, Jakab Péter szervezetének támogatására nem kérdeztek rá, mivel az nem minősül egyelőre politikai pártnak, így nem is indulhat választáson.

A szétbomlott összefogás egykori pártjai vegyes képet mutatnak: legerősebb köztük a Demokratikus Koalíció, amely mögött a választók 12 százaléka áll. Fele ekkora támogatottsággal követi a DK-t a 6 százalékos Momentum. Őket a Jobbik követi a sorban, 4 százalékos támogatottságával a bejutási küszöb körül inog. Az LMP (3 százalék), az MSZP (2 százalék), illetve a Párbeszéd (1 százalék) jelentősen elmarad a parlamenti bejutást és frakcióalakítást biztosító támogatottságtól. A 2022-es választás óta zászlót bontó Mindenki Magyarországa Néppárt mindeddig a választók 2 százalékát tudta megszólítani – sorolták.

Hozzátették: az egykori baloldali szövetségtől elpártolt szavazók feltehetőleg más pártokat erősítenek: a Magyar Kétfarkú Kutyapárt tavalyi, 3,4 százalékos választási eredményét jócskán túllépné, jelenlegi 10 százalékos támogatottságával egyértelműen átlépné a parlamenti belépési küszöböt.

Ez is érdekelheti:  Feljelentés lett a Magyar Péter féle tüntetésből

A Mi Hazánk a választás óta tovább javította a 6 százalékos választási eredményét: most vasárnap a biztos szavazó pártválasztók 8 százaléka adná voksát a radikális jobboldali pártra – áll az ismertetésben.

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük