Szijjártó Péter gratulált Szlovákia új elnökének (videó)
Véget ért a szombati szlovák elnökválasztás második fordulója, melyből a felvidéki magyar párt, a Magyar Szövetség által támogatott Peter Pellegrini, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas–SD) elnöke került ki győztesként. A politikushoz sorra érkeznek a gratulációk: Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter örömmel fogadta a szlovák választópolgárok döntését, és Forró Krisztián, a Magyar Szövetség elnöke is úgy látja, jó döntés volt Pellegrini támogatása.
„Gratulálunk, elnök úr! Újabb megerősítés a szuverenitásvédő és békepárti erőknek!”
– írta Facebook-oldalára Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, tudatva, Peter Pellegrinit, a szlovák parlament és a második legnagyobb kormánypárt, a Hang (Hlas–SD) elnökét választották meg Szlovákia következő elnökévé.
Északi szomszédunknál szombaton tartották meg az elnökválasztás második fordulóját, a választók egészen este tíz óráig adhatták le voksaikat Peter Pellegrinire, vagy a vele szemben induló Ivan Korcok korábbi külügyminiszterre. A szlovák statisztikai hivatal legfrissebb adatai szerint Pellegrini a voksok 53,12 százalékát megszerezve megnyerte az államfői pozíciót. A választási részvétel 60,19 százalékos volt, ami a második legmagasabbnak számít a szlovákiai elnökválasztás történetében. Szintén rendkívülinek számít, hogy mindkét jelöltre több mint egymillióan szavaztak.
Pellegrini több mint 1,4 millió voksot kapott, Korcokra pedig mintegy 1,2 millióan szavaztak.
Pellegrini megválasztása a felvidéki magyaroknak is előnyös. Forró Krisztián, a felvidéki Magyar Szövetség párt elnöke a Körkép.sk hírportálnak elmondta,
ez a választás is megmutatta, hogy a közösségünkben van erő, a jó oldalra tud állni, és bízom benne, hogy az elkövetkező időszak is bizonyítani fogja, hogy ez egy jó döntés volt.
Az MTI felidézte, az államfőválasztás két héttel korábban tartott első köréből a mostani második fordulóba Ivan Korcok a szavazatok 42,5 százalékát megszerezve jutott tovább, Peter Pellegrini, akkor a voksok 37 százalékát kapta. A vonatkozó szlovák szabályozás szerint az államfőválasztás második fordulójában a győzelemhez már nem kell megszerezni az összes szavazásra jogosult választópolgár szavazatának legalább felét, hanem elégséges a szavazáson résztvevők többségének voksa.
Kiemelt képen: Peter Pellegrini szlovák parlamenti elnök, a Hang (Hlas-SD) párt vezetője, elnökjelölt az államfőválasztás második fordulóját követő eredményváró rendezvényre érkezik Pozsonyban 2024. április 6-án. Fotó: Martin Divisek
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…