Szijjártó: Magyarország nem szállít fegyvereket 📺
Orbán Viktor miniszterelnök kedden Londonban világossá tette, hogy Magyarország nem küld katonákat és nem szállít fegyvereket Ukrajnába, sőt azt sem engedi, hogy a területén keresztül vigyenek fegyvereket közvetlenül az Oroszország által megtámadott államba – hangsúlyozta a külgazdasági és külügyminiszter a Facebook-oldalán.
Szijjártó Péter azt követően nyilatkozott, hogy Londonban megtartották a visegrádi négyek (V4 – Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szlovákia) miniszterelnökeinek és Boris Johnson brit kormányfőnek a csúcstalálkozóját, majd a magyar miniszterelnök kétoldalú megbeszélést folytatott a brit kormányfővel.
A repülőgépről leszállva a tárcavezető azt mondta, hogy álhírek jelentek meg az egyeztetésekről.
Kiemelte, hogy a találkozók napirendjén szinte kizárólag az ukrajnai háború témái és a konfliktusból fakadó biztonsági kihívások szerepeltek.
A visegrádi négyek egytől egyig a békében érdekeltek, segítséget is nyújtanak Ukrajnának, azonban mindegyikük másféleképpen.
A többi V4-es állam vagy fegyvert szállít, vagy átengedi a fegyverszállítmányokat, míg a magyar kormány az ország történetének legnagyobb humanitárius akciója keretében nyújt segítséget, és kizárólag humanitárius segítséget ad – közölte Szijjártó Péter.
A miniszter hangsúlyozta: elfogadják, hogy más államok eltérően gondolkodnak a kérdésről, de nekik a legfontosabb Magyarország és a magyar emberek biztonságának megőrzése. A cél, hogy Magyarország ne keveredjen bele a konfliktusba – nyomatékosította, megjegyezve, hogy ezt Orbán Viktor kedden elmondta a partnereinek.
Szijjártó Péter hozzátette: azt is meg akarják akadályozni, hogy a magyar emberekkel fizettessék meg a háború árát.
A magyar kormány nem tud támogatni olyan szankciós intézkedéseket, amelyek veszélybe sodornák az ország energiaellátását – emelte ki.
Ha nem érkezik orosz földgáz Magyarországra, akkor „nem lesz fűtés, nehéz helyzetbe kerül az ipar”, ha pedig nem épül tovább a Paksi Atomerőmű, akkor négyszeresükre nőnek a rezsiköltségek – sorolta.
A miniszter közölte, hogy szerdán Szerbiába mennek tárgyalni.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…