Szijjártó: a kormány nemmel szavazott a földgázfelhasználás csökkentését célzó brüsszeli javaslatra (videó)
Magyarország és Lengyelország is nemmel szavazott az Európai Bizottság újabb veszélyes javaslatára, amely a korábbi rendelet meghosszabbításaként ismét 15 százalékos csökkentést ír majd elő a földgáz felhasználását illetően – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben.
A Külgazdasági és Külügyminisztérium közleménye szerint a tárcavezető az európai uniós energiaügyi tanács szünetében tartott sajtótájékoztatóján arról számolt be, hogy a további források bevonása vagy az infrastrukturális fejlesztések helyett az Európai Bizottság olyan javaslattal állt elő, amely újfent előírná a földgázfogyasztás mérséklését.
Tavaly már a magyar és a lengyel tiltakozás ellenére született egy ilyen rendelet, de a mostani annál is veszélyesebb. A korábbi ugyanis egy téli időszakra vonatkozott, amikor az ipari mellett a lakossági felhasználás is bővül a fűtés miatt, így könnyebb a csökkentés, mint nyáron, alacsonyabb összfogyasztás mellett lesz.
„Ha az ipar földgázfelhasználását mesterségesen csökkenteni kell, akkor az azt jelenti, hogy a gazdaság visszaesésének a kockázata áll elő”
– húzta alá, egyúttal ellátásbiztonsági problémákra figyelmeztetve.
„Ráadásul Brüsszel most újra lopakodó módon vesz el hatásköröket a tagállamoktól, hiszen az energiafelhasználás, a nemzeti energiamix összeállítása, a gazdaság szerkezetének meghatározása kifejezetten nemzeti hatáskörbe tartozik, és azzal, hogy előírják a földgázfelhasználás csökkentését, gyakorlatilag megsértik ezt a szuverén tagállami jogot”
– mutatott rá.
Szijjártó Péter kiemelte, hogy az első döntés után Lengyelország az Európai Bírósághoz fordult, arra hivatkozva, hogy egyhangú szavazásra lett volna szükség az elfogadáshoz, és az oldalán Magyarország is csatlakozott a perhez.
„Most is nemmel szavaztunk erre a javaslatra, amelyet sajnos a lengyeleken és rajtunk kívül mindenki támogatott. Tehát előírtak egy újabb 15 százalékos földgázcsökkentést a korábbi rendelet meghosszabbításaként. Ez, még egyszer mondom, rendkívül veszélyes, észszerűtlen és nem oldja meg a problémát”
– hangsúlyozta.
Majd hozzátette, hogy ezen friss rendelet nyomán tovább szűkülhet a kínálat Európában, márpedig az közgazdaságtani alapelv, hogy ha egy áru mennyiség csökken az adott piacon, akkor az ára nő.
„Ez a javaslat az áremelkedés veszélyét hozza magával, ellátásbiztonsági veszélyt rejt és gazdasági visszaesést okozhat”
– szögezte le.
„Mindezek miatt Magyarország ezt a javaslatot nem szavazta meg, mi továbbra is egyértelműen azt az álláspontot képviseljük, hogy a földgázellátás nem politikai kérdés, politikai alapon diszkriminálni földgázforrásokat rendkívül kártékony dolog, inkább segíteni kellene, hogy minél nagyobb mennyiségű földgáz, minél több forrásból érkezhessen Európába”
– mondta.
A miniszter arra is kitért, hogy kifejezetten enyhe télen van túl a kontinens, és mindenki örül, hogy túl tudtuk élni az utóbbi hónapokat ellátásbiztonsági szempontból, de számos szakértő arra figyelmeztet, hogy nincs ok hurráoptimizmusra, ugyanis reális a veszélye annak, hogy idén télen gázhiány léphet fel.
Ennek egyik oka, hogy a tavalyihoz képest ezúttal nagyjából 60 milliárd köbméternyi orosz földgáz fog hiányozni az európai hálózatból, illetve a kínai gazdaság újranyitása miatt is jelentős fogyasztásbővülést prognosztizálnak, miközben még nem épültek ki a kieső mennyiségek pótlásához szükséges mértékű LNG-kapacitások – sorolta.
Emellett komoly versenyképességi hátrányt jelent, hogy a szankciók és más „elhibázott intézkedések” miatt Európában ma a földgáz ára hétszerese az amerikainak, a villamosenergia ára pedig háromszorosa a kínainak – közölte.
„Ebben a helyzetben egyetlen észszerű és hatékony megoldás lehet, ez pedig az, hogyha az Európába irányuló földgázkínálatot növelni tudjuk”
– összegzett.
Kiemelt képen: Szijjártó Péter Brüsszelben 2023.03.27-én (fb)
Kapcsolódó:
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…