KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Szergej “Armageddon” Surovikin nyilatkozott, ezután a brit hírszerzés megvilágosodott

A brit hírszerzés ma kiadott twitter bejegyzésében arról ad tájékoztatást, hogy az oroszok a visszavonulást tervezik.

Ezt Szergej Surovikin hadseregtábornoknak október 18-án este tett nyilatkozatára alapozzák, amelyben a tábornok valóban őszinték kifejtette, hogy rendkívül komoly a helyzet, ami miatt nehéz döntéseket kell meghozni.

Szergej Surovikin hadseregtábornok

Valóban kritikus helyzet alakult ki a Herszon régióban, ahol komoly evakuációra kell számítani, hiszen – mint arról már korábban is beszámoltunk – , az Pentagon szerint működő ukránok között szerepel a Kahovkai gát felrobbantása, amit egyébként a mai nap folyamán is lőttek. Amennyiben ezt a gátat sikerül felrobbantania az ukránoknak, azzal egy helyi apokaliptikus helyzetet teremtenek, hatalmas vízmennyiséggel elárasztva a régiót. Éppen ezért is fontos a lakosság biztonságba helyezése. Jelenleg ez a folyamat zajlik.

A Pentagon döntésre akarja vinni Herszon sorsát – Kijev megkaphatta az utasítást

 

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 
Ez is érdekelheti:  Az „Ukrán Légió”-ba kevesebb, mint 200 ukrán jelentkezett

Mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük