A brit légierő a katonák sokszínűségével van elfoglalva, miközben Kína sorra csábítja át magához a pilótáikat
A Brit Királyi Légierő a sokszínű munkaerő növelésére törekszik, olyannyira, hogy a cél elérése érdekében nem ajánl állásokat fehér férfiaknak. Sokan attól tartanak, hogy az ilyen korlátozó intézkedések aláássák a légierő harci erejét. Úgy tűnik azonban, hogy van egy ország, aki jól jár ezzel a döntéssel, és lecsap a kínálkozó lehetőségre: Kína sorra csábítja át magához a brit pilótákat, hogy átadják ismereteiket kínai kollégáiknak a nyugati repülőgépekről és helikopterekről.
A napokban lemondott a Brit Királyi Légierő egyik vezető tisztje, ugyanis attól tart, hogy a sokszínűség növelésére irányuló, fehéreket korlátozó intézkedések alááshatják a Brit Királyi Légierő harci erejét – írja a Sky News. A portál szerint a tiszt azt is kifogásolta, hogy a légvédelem a sokszínűség jegyében lehetetlen célokat akar elérni.
Mások is azzal vádolták Sir Mike Wigston légi hadnagyot, hogy ezekkel a kísérletekkel az Egyesült Királyság biztonságát veszélyezteti, miközben az ország a második világháború óta nem tapasztalt kihívások elé néz a geopolitikai átrendeződések fényében.
Rishi Sunak, a jelenlegi angol miniszterelnök Liz Truss legnagyobb riválisa és ellenfele máris lecsapott a témára, és szóvivőjén keresztül üzent is a médiának:
„Az egyetlen dolog, ami a kiválasztásnál szerepet kell hogy játsszon, az nem a bőrszín vagy a nem, hanem a jellem! Az, hogy a Honvédelmi Minisztérium a sokszínűség jegyében engedélyezte ezt a döntést, szégyenletes, amivel veszélyeztetik az Egyesült Királyság biztonságát.”
A Brit Légierő próbál tompítani a botrányon és cáfolják, hogy szünetelne a toborzás, ugyanakkor úgy fogalmaztak:
„Mindent megteszünk annak érdekében, hogy ösztönözzük az alulreprezentált csoportokból történő toborzást, és biztosítsuk a sokszínű munkaerőt.”
Az évek óta folyamatosan ingatag belpolitika nem segíti a honvédelem munkáját.
Az biztos hogy a légvédelemben szeretnék elérni, hogy a női alkalmazottak száma az évtized végére elérje a negyven százalékot, az etnikai kisebbségeké pedig a húsz százalékot.
Ugyanakkor igen nagy probléma, hogy sem a nők, sem a kisebbségek nem találják vonzónak a katonai pályát, ezért a toborzótisztek sincsenek könnyű helyzetben.
A helyzet azért is érdekes, mert a hadsereg repülőkiképzési rendszere – a működő légierő alapvető része – válságban van, és fiatal pilóták százai várnak arra, hogy tovább képezhessék magukat.
Ami nem kell Angliának, az kell Kínának
A kínai fegyveres erők tucatjával toboroznak a brit katonák köréből.
A toborzás célja egyszerű: a brit katonák feladata, hogy megtanítsák és kiképezzék a kínaiakat, hogyan győzzék le a nyugati helikoptereket és repülőgépeket. Peking nemcsak a légierőből toboroz, hanem a brit és más nyugati országok hadseregeiből is.
A helyzet annyira súlyos, hogy a brit Honvédelmi Minisztérium Védelmi Hírszerző Szolgálata pár nappal ezelőtt felhívást intézett a katonákhoz és a volt dolgozókhoz is.
A probléma nem új keletű, James Heappey honvédelmi miniszter szerint a kínaiak toborzása évek óta kihívást jelent a brit védelemnek.
Kína részéről az utóbbi két évben nőtt meg jelentősen az érdeklődés a nyugati katonák irányába, a koronavírus okozta korlátozások bevezetésével egy időben. Jelenleg a britek még arról sem tudnak számot adni, hogy eddig hányan dolgoztak, illetve dolgoznak az ázsiai országnak.
Kína célja egyértelmű: olyan pilótákat keresnek, akik nagy tapasztalattal rendelkeznek a brit és NATO-gépek bevetésével kapcsolatban.
Az is nyilvánvaló, hogy olyan embereket keresnek, akik a szigorúan titkos, az Egyesült Államok által vezetett ötödik generációs F35 gyorsrepülőgépen képezték ki magukat. Egy brit tisztviselő szerint ezek a repülőgépek egyenként 100 millió fontot érnek, és rendkívül érzékeny lopakodó technológiával rendelkeznek, amelyet Anglia az Egyesült Államokkal közösen fejlesztett ki kémkedés céljából.
A brit katonai vezetés most megpróbálja megállítani a pilóták átcsábítását: igyekeznek szigorítani a biztonsági jogszabályokon és a munkaszerződéseken.
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…