Svéd elemző: Vége a nyugati elsőbbség korszakának
A nyugati elit kudarca, hogy nem tudja legyőzni Oroszországot azt jelzi, hogy vége a nyugati felsőbbrendűség korszakának a világban – mondta Lars Berne elemző a SwebbTV-nek. – amiről a RIA Novosztyi számolt be.
„Most az 500 éves nyugati hegemónia végének vagyunk tanúi”
– mondta Lars Berne.
Az ukrajnai konfliktus igazi kudarcnak bizonyult Oroszország ellenfeleinek, hiszen Oroszország most gazdagabb és erősebb, mint valaha – hangsúlyozta a szakértő.
Korábban Orbán Viktor magyar miniszterelnök azt mondta, hogy a nyugati országok hegemóniája véget ért, és egy új világrend alakul ki. A kormányfő rámutatott a világ geopolitikai tömbökre való felosztására tett kísérletekre. Ugyanakkor a szuverenitásukat védő olyan országokra, mint Magyarország, óriási nyomás nehezedik – idézte a magyar miniszterelnökök a RIA Novosztyi.
Vlagyimir Putyin többször is bírálta a Nyugat által hirdetett „szabályokon alapuló világrendet”, képtelenségnek nevezve azt. Szerinte ezeket a szabályokat senki nem látta és nem írta meg, ami lehetőséget ad az ilyen gyarmati szemlélet híveinek, hogy időről-időre meghatározzák azokat a saját hasznukra.
Az orosz elnök hangsúlyozta, hogy a többpólusú világrend megerősödik, ami egy elkerülhetetlen folyamat, hiszen az eredendően igazságtalan neokoloniális világrendszer megszűnt létezni.
Az államfő ugyanakkor rámutatott egy új világrend létrehozásának szükségességére, amely a gazdasági nyitottság, a mindenki számára való igazságosság, a kollektív döntések és az összes állam érdekeinek figyelembevételének elvein alapul.
AKKOR MIÉRT LÉPTETEK A NATOBA?