Kedves Olvasóink!

A Nemzeti InternetFigyelő 2009 óta mondja ki azt, amit a mainstream elhallgat. Ezért 2022 óta a Google korlátozza a keresőben való láthatóságunkat, a Facebook pedig csökkenti az elérésünket. A bevételünk elapadt – de a NIF nem áll meg.

Ha hisztek abban, amit csinálunk, kérjük, támogassatok minket. Minden adomány – akármilyen kicsi – segít. Nem a Google-tól függünk. Hanem tőletek.

Most különösen nagy szükségünk van a támogatásotokra!

Köszönjük!

A Nemzeti InternetFigyelő szerkesztősége

Struccfarmmal álcázták az indiaikender-ültetvényt, vádat emeltek ellenük

Vádat emeltek két férfival és egyikük élettársával szemben, akik Hódmezővásárhelyen alakítottak ki indiaikender-ültetvényt, ahol több mint ezerhatszáz növényt neveltek – tájékoztatta a Csongrád-Csanád Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője hétfőn az MTI-t.

Saághy Flóra közölte, a letartóztatásban lévő három embert jelentős mennyiségű kábítószer társtettességben elkövetett kereskedelmével vádolják.

A nő tulajdonában álló telek szabadtéri részén, illetve erre speciálisan kialakított beltéri helyiségekben a pár és társuk a vádirat szerint indiaikender-ültetvényt alakított ki. A növényeket a pár gondozta, beérésüket követően azokat betakarították, szárították, majd a kiadagolt kábítószert társuk értékesítette.

A tanyán tavaly június 8-án a nyomozók 1630 tő indiai kendert, hat kiló, már szárítás alatt álló ágvégződést, valamint az értékesítéshez szükséges egyéb eszközöket foglalt le. A lefoglalt kábítószer hatóanyag-tartalma több mint tizenhatszorosa a jelentős mennyiség alsó határának.

A felderítésről szóló rendőrségi közlemény szerint a tanyán – feltehetően álcázásként – struccfarm működött, ahol közvetlenül a futómadarak kifutója mellett alakították ki az indiaikender-ültetvényt.

Kiemelt kép: illusztráció / oddviser.com

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük