Stoffán György: Zoltai és az elsikálás…

„Hunvald György (hívó): – Van néhány nagyon érdekes dolog egyébként.

Zoltai Gusztáv (hívott): – Igen?
Hunvald: – Én nem tudom, az ügyészségen vannak nagyon rám szállva.
Zoltai: – Terád?
Hunvald: – Igen, igen…
Zoltai: – De nem a, nem a Tordai-ügy miatt?
Hunvald: – Nem a Tordai-ügy miatt! Nekem mondták, hogy politikai, de nem értem, hogy mitől politikai! Mert nem csinálok…
Zoltai: – Utánanézzünk?
Hunvald: – Nézzetek már utána, hogy mi a (van?)! De ez a Központi Nyomozó Főügyészség!
Zoltai: – Jó!
Hunvald: – Ott el kéne sikálni, mert egyszerűen nem lehet normálisan hogyhívjákolni.
Zoltai: – Jó! Odafigyelek! Megnézetem! Jó?
Hunvald: – Jó! Oké!”

A fenti baráti diskurzus, egy bűncselekmény sorozat miatt lehallgatott szószerinti telefonbeszélgetés. Ebben szó kerül a „Tordai-ügyről”, amelyről a magyar polgár mitsem tud, de a volt munkásőr, aki a magyarországi zsidóságot járatja le folyamatosan immár egy évtizede, mint a Mazsihisz egyik vezetője, valamit tud erről az ügyről, és talán fél is attól, hogy kiderüljön valami… De nem ez a lényeg, hiszen ma Magyarországon ezernyi efféle Tordai-ügy van. A beszélgetés önmagában nevek és személyek nélkül egy olyan keresztmetszet, amelynél rosszabb nem is lehet. S talán egész Európában nincs is. A magyar nyomozóhatóság és igazságszolgáltatás keresztmetszete.

Ismerjük Zoltai működését, hiszen már 1990-ben is az ő kérésére tett feljelentést az Antall-kormány belügyminisztere a Szent Korona címmel megjelent lap és annak munkatársai ellen. Három esztendőbe került, amíg ettől a feljelentéstől megmenekültek a feljelentettek. Ilyen-olyan ellenesség volt a vád, köztük románellenesség(!), mert a marosvásárhelyi magyarellenes attakról számolt be a lap. A legszebb az az egészben, hogy úgy lett vége a pernek, hogy Landeszman és Zoltai ellen feljelentés született ugyanazon Btk. paragrafusok alapján, amelyek alapján Horváth Balázs följelentette a Szent Korona című lapot – a „bőgatyázás” miatt. Az akkori nullás ügyész, Nyilasi a Landeszman elleni feljelentést azzal nyugtázta, hogy nincs alanya a bőgatyázásnak. Ennek ellenére a másik per is megszűnt. Ezek bírói Gatter úr és Mikó úr voltak. Egyikük a Fővárosi Bíróság, másikuk a II. III. kerületi bíróság elnöke lett hamarosan. Az állam még nem kért bocsánatot a Szent Korona perben vádlottként állt, de el nem ítélt magyaroktól. Köztük olyan magyartól, aki a román megszállás után is töretlenül szolgálta nemzetét a Brassói Lapoknál, majd a Székelyújságnál, mígnem menekülnie kellett – Magyarországra. Ahol magyarsága miatt, menekülése után negyven évvel, nyolcvanon felüli életkorára sem tekintettel, ismét bíróság elé kellett állnia… Bujdosó P. Gyuláról van szó. És ezt nevezik sokan anyaországnak… Igaz, a legtöbb szentkoronás újságíró már halott, s csak én nyitom ki néha a számat, ha efféle „zoltais” aljasságokat hallok, amiken ugyan már nem idegeskedem, nem lepődöm meg, s nem is bosszankodom. Ám, leírom, hogy az utókor itt-ott majd megtalálja és szörnyülködjék… ha lesz egyáltalán utókor, s nem emésztette fel a jövő generációinak erkölcsi érzékenységét ezeknek az ügyeknek a bűnös sósava.

De lépjünk tovább. Mit mond el még nekünk ez a beszélgetés? Rossz rágondolni. Mert ebben benne van az, hogy Zoltai és jelenlegi színtársulata mindenbe beleszólhat(ott), mindenről tudhat(ott), mindent elsikálhat(ott) 1989 óta. S talán már előbb is, hiszen őt Acél György elvtárs nevezte ki a Mazsihisz élére. S nem csak ő szólhat(ott) bele mindenbe, nem csak ő sikálhat(ott) el dolgokat.

E beszélgetést olvasva felmerül sok kérdés: vajon hány embert tettek tönkre ártatlanul, vagy mentettek föl bűnösként az elmúlt élvtizedekben az efféle elsikálások módszerével? Hány nyomozó, ügyész és bíró sározódott be e politikai és gazdasági nagyságok miatt? Hány embert lehetett feljelenteni ismeretség, politikai ráhatás által, s hány embernek az ítélete született meg már a feljelentés napján, mert az „uram-bátyám” így kívánta?

Magyarországon nehéz lesz visszaállítani a hatóság és az igazságszolgáltatás hitelét. Hiszen bíró és ügyész (egyet – aki pénzt kért a vád elsikálásáért – kivéve) nem ítéltetett el, s a legfőbb ügyész is kiállt a nyilvánvalóan bűnös bírók igazságtalan 2006-os ítéletei mellett. Nincs tehát jogbiztonság Magyarországon, s bárkit el lehet takarítani, ha a hatalom és a befolyásos urak ezt így akarják. Magam is megtapasztaltam néhány esetben az ellenem kezdeményezett sajtóperekben ezt a magatartást, de szerencsém volt, mert volt pénzem a másodfokra, ahol megálljt parancsolnak az alsóbb szintű ítéletek ámokfutásának. Aki azonban nem tudja kifizetni a kötelező ügyvédet, nem jut el a másodfokig, és nem élvezheti az igazságszolgáltatás valódiságát. Ez sem tűnik fel senkinek ebben az országban. Ugyanis akinek van pénze, az kijárhatja a maga igazát, akinek nincsen, semmivé válik… a senkik törvényei miatt. Mert miért is kötelező az ügyvéd a másodfokon? Hogy az ügyvéd is megéljen… s annyit kérhessen, amennyit jónak lát. Legtöbbnyire számla nélkül, úgy, mint a temetkezési vállalkozó…

Rend pedig mostanában aligha lesz ebben a kérdéskörben. Mert mindenki sáros, mocskos és erkölcstelen, ama néhány kivétel mellett, akik nem adták fel önmagukat és ragaszkodnak esküjükhöz. Hamarosan kiderül, kikből van több. Az erkölcsileg megsemmisültekből, vagy a rendet és tisztességet védőkből. Ugyanis a következő választásokon ez is bekerül a megerőszakolt, és erőszakkal prostitúcióra kényszerített Justitia serpenyőjébe…

Nemzeti InternetFigyelő