KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Spanyolországban előrehozott parlamenti választásokat jelentett be a kormányfő

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Előrehozott parlamenti választásokat jelentett be július 23-ára Pedro Sánchez miniszterelnök hétfőn Madridban.

A kormányfő a vasárnapi helyhatósági választások eredményére hivatkozott a döntés indoklásakor, amelyen az országot koalícióban kormányzó pártok, a Spanyol Szocialista Munkáspárt (PSOE), és az Együtt képesek vagyunk (Unidas Podemos) vereséget szenvedtek, elveszítve az irányítást a tartományok és nagyvárosok többségében.

„Mint miniszterelnök, és mint a szocialista párt főtitkára, első személyben vállalom a felelősséget az eredményekért. Úgy gondolom, hogy erre választ kell adni, a népakaratnak alávetve demokratikus mandátumunkat”

– hangsúlyozta Pedro Sánchez rendkívüli televíziós beszédében.

A miniszterelnök szól arról, hogy Spanyolország épp túljutóban van a koronavírus-járványból és az ukrajnai háborúból eredő válságon, „világos növekedési út” előtt áll, a kormány pedig a ciklus ezen szakaszában már elérte a négy évvel ezelőtt ígért reformokat, ráadásul júliustól betölti az Európai Unió elnöki posztját.

Szavai szerint mindezek miatt szükséges, hogy a választók tisztázzák, milyen politikát várnak a nemzet kormányától, és mely politikai erőknek kell ezt irányítani.

Mint mondta, VI. Fülöp spanyol királyt reggel tájékoztatta arról, hogy a nap folyamán soron kívüli kormányülésen elfogadják a parlament feloszlatásáról és az előrehozott választások kiírásáról szóló döntés.

A parlamenti választásokra eredetileg december végén került volna sor.

 

Kiemelt képen: Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök / Fotó: aa.com

Várjuk hozzászólását!

%d bloggers like this: