Sky News: 300%-kal nőtt a Szuezi-csatornán történő szállítás díja
A Vörös-tengeren és a Szuezi-csatornán – a globális hajózás egyik fő vízi útvonalán – keresztül történő áruszállítás költségei november óta több mint 300%-kal emelkedtek, miközben a huti-kormány több, Izraelhez köthető kereskedelmi hajó ellen is támadást intézett – jelentette pénteken a Sky News a DSV globális logisztikai vállalat által elemzett adatokra hivatkozva.
A Shanghai Containerized Freight Index (SCFI), az ilyen költségek leggyakrabban használt mérőszáma, ami a múlt pénteki 2871 dollárról 3101 dollárra emelkedett a 20 lábas konténerek esetében. Az adatok szerint a Sanghajból Európába szállított konténerek összára a jelentések szerint 310%-kal haladta meg a november elején jegyzett árakat.
A hutik, akik az Izrael és a Hamász palesztin militáns csoport közötti, Gázában folyó harcok miatt a palesztinok támogatását hangsúlyozva, október közepe óta több drónt és rakétát indítottak a Vörös-tengeren közlekedő kereskedelmi hajók, valamint a létfontosságú csatornán járőröző hadihajók ellen. Több mint két tucat támadást hajtottak végre, ami arra kényszerítette az olyan nagy teherszállító óriásokat, mint az MSC, a Maersk, a CMA CGM és a Hapag-Lloyd, hogy Afrika déli csücskét megkerülve szállítsák rakományukat.
Kiemelt kép: illusztráció / © Getty Images / Sayed Hassan / Stringer
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…