Saját belügyminisztériumának emberei hallgatták le a szerb elnököt
Egy kormányzati vizsgálat állapította meg, hogy törvénytelenül és többször is lehallgatták Aleksandar Vucic szerb elnököt és családtagjait.
Mintegy 1500 alkalommal “hallgatóztak” olyan személyek, akik között a szerb belügy magas beosztású tisztviselői is részt vehettek.
Ezt Aleksandar Vulin belügyminiszter a Nemzetbiztonsági Tanáccsal folytatott megbeszélés után jelentette be. Vulin az „illegális” tevékenységért „ a Belügyminisztérium bizonyos magas beosztású tisztviselőit” tette felelőssé és rámutatott arra, hogy ezzel a tevékenységgel nem csupán a szerb elnöknek, de családtagjainak is sérültek az emberi jogai.
Vucic elnök a lehallgatást „közvetlen puccskísérletként” értékelte és utalt arra, hogy külföldi érdekek lehetnek a háttérben.
A szerb média szerint az országban jelenleg 40 ország 55 külföldi biztonsági szolgálata működik, de az egyelőre nem tisztázott, hogy ezek közül bármelyik is érintett lenne a lehallgatási botrányban.
A kormány viszont elképzelhetőnek tartja, hogy az eset összeköthető az elnök bűnszervezetek elleni országos kampányával, mivel a hatóságok két ilyen bűnözői csoport felszámolására és letartóztatásokra készültek. Minderre azonban egyelőre bizonyíték nincs.
Bogdan Pushic, a bűnügyi rendőrség vezetője februárban úgy nyilatkozott, hogy szervezett bűnözői csoportok merényletet készítettek elő a szerb elnök ellen, azonban a biztonsági erők ezt a szervezkedő csoportot felszámolták.
Bár maga Vucic úgy nyilatkozott, hogy nem biztos abban, hogy merénylet készült volna, azonban a rendőrség a rendelkezésükre jutott adatok és bizonyítékok alapján mégis erre a következtetésre jutott, ugyanis a bűnözőknek mesterlövész puska volt a birtokában.
Pushic szerint a terv mögött álló bűnözői csoportot a biztonsági erők által februárban végrehajtott különleges műveletben felszámolták.
RT nyomán