Reagált a magyar kormány Zelenszkijék új, kisebbségekről szóló törvényére
„Sajnálatos, hogy Ukrajna tovább szűkíti a területén élő nemzeti kisebbségek jogait” – írta Potápi Árpád János államtitkár
„Sajnálatos, hogy Ukrajna elnöke aláírta az ukrán parlament által megszavazott »A nemzeti kisebbségekről (közösségekről)« szóló új törvényt, tovább szűkítve ezzel a területén élő nemzeti közösségek, köztük a magyarság jogait” – közölte Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek is eljuttatott közleményében.
Az államtitkár kiemelte: szomorúnak tartjuk, hogy háború idején, miközben Magyarország története legnagyobb humanitárius segédakcióját hajtja végre az ukrajnai menekültek megsegítésére,
Ukrajnában tovább korlátozzák a nemzeti kisebbségek jogait.
Felidézte: Az Európai Bizottság 2022. június 17-én kelt, Ukrajna tagjelölt státusának megadásáról szóló véleményében hét pontban fogalmazta meg ajánlásait Ukrajna irányába, amely közül az egyik, hogy a Velencei Bizottság ajánlásainak megfelelően Ukrajna fogadjon el azonnali és hatékony végrehajtási mechanizmusokat a kisebbségi jogok biztosítására. Hozzátette: sajnálatos, hogy az ukrán törvényhozás nem vette figyelembe az Európai Bizottság ajánlásait és nem folytatott érdemi párbeszédet a nemzeti kisebbségekkel.
Az államtitkár kiemelte: az új törvény számos visszalépést tartalmaz az 1992-es nemzeti kisebbségi törvényhez képest is.
Potápi Árpád János hangsúlyozta: Magyarország megérti és támogatja Ukrajna európai uniós integrációs erőfeszítéseit, azonban felhívja a figyelmet arra, hogy az integrációs folyamat során elfogadott törvényeknek az európai értékeken és nemzetközi normákon kell alapulniuk. Hozzátette: „Bízunk abban, hogy az új »nemzeti kisebbségekről (közösségekről)« szóló törvény hatálybalépéséig Ukrajna a területén élő nemzeti kisebbségek és a Velencei Bizottság ajánlásai alapján tovább dolgozik az elfogadott törvény szövegén, és egy olyan jogszabályt alkot, amely kétséget kizáróan demonstrálja elkötelezettségét az Európai Unió és a nemzeti kisebbségi jogok biztosítása mellett.”
A minap írta alá Volodimir Zelenszkij ukrán elnök az új kisebbségvédelmi törvényt, melynek elfogadása az egyik feltétele az Ukrajna európai uniós csatlakozásáról szóló tárgyalások megkezdésének.
Kiemelt kép: Mirkó István MN
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…