KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Putyin Ukrajnáról, Merkelről és az atomháborúról

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Vlagyimir Putyin orosz elnök újságíróknak nyilatkozott az Eurázsiai Gazdasági Unió pénteki csúcstalálkozója után a kirgiz fővárosban, Biskekben.

A témák között szerepelt Angela Merkel volt német kancellár kijelentése, az ukrajnai hadművelet, az atomháború fenyegetése, a nagy horderejű fogolycsere az Egyesült Államokkal, valamint az orosz kapcsolatok az EU-val és Afrikával.

Hogyan tárgyaljunk amikor megszűnt a bizalom?

A Minszkkel kapcsolatos megtévesztés most „bizalomkérdéssé vált” – mondta Putyin, ami jelenleg egyenlő a nullával ”. Az igazi kérdés jelenleg az, hogy egyáltalán lehetséges-e bármiről és bárkivel tárgyalni,  és mi az, ami garantálná az esetleges megállapodást – tette hozzá.

„A végén ezt majd meg kell majd beszélni, de erre mi készen állunk, amit többször is elmondtam már. Azonban az mélyen elgondolkodtat bennünket, hogy kikkel is van dolgunk.”

 

Több fogolycsere is lehetséges, mint amilyen a Bout-Griner eset volt

Oroszország nem tekinti a Brittney Griner és Viktor Bout cseréjéről szóló tárgyalások sikerét egy olyan nyitánynak, ami arról szólna, hogy hogy más témákat is megvitassunk az Egyesült Államokkal. Miközben a tárgyalások „egy bizonyos légkört teremtettek”, azonban más kérdés nem került szóba ezen kívül – mondta Putyin.

Hozzátette, hogy az orosz és az amerikai biztonsági szolgálatok közötti kapcsolatok „fennállnak, és valójában soha nem is szűntek meg”, de konkrétan ezt a fogolycserét Joe Biden amerikai elnök kezdeményezte.
„Lehetséges más csere is? Igen, minden lehetséges. Ez a tárgyalások és a kompromisszumkeresés eredménye. Ebben az esetben találtunk kompromisszumot ” – mondta az orosz elnök.

 

Újabb mozgósítás lehetősége

Borrell afrikai megjegyzésére válaszolva

Kiemelt kép: Vlagyimir Putyin orosz elnök újságírók kérdéseire válaszol az Eurázsiai Gazdasági Unió (EAEU) kirgizisztáni Biskekben tartott csúcstalálkozója után. © Szputnyik / Pavel Bednyakov


Figyelem! A fenti hír propagandának minősül, mivel az a mindig nagyon “demokratikus” EU-ban üldözött, betiltott és propagandistának kikiáltott Russia Today értesülései nyomán készült.

 

Ez is érdekelheti:  Levédia krónikása: Kompromisszumok

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

LÉLEKEMELŐ - mementó 2006 emlékmű

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük