Putyin Trumpról és Bidenről a Tucker-interjú után
Egy héttel Tucker Carlsonnak az orosz elnökkel készült interjúja után, melynek révén a nyugati közvélemény korrekt információban részesülhetett Oroszország nyitottságáról az ukrajnai konfliktus politikai rendezését illetően, Putyin megerősítette, bárki legyen is az Egyesült Államok következő elnöke, Moszkva kész együttműködni vele egy békés világ megteremtéséért – jelentette a Magyar Békekör tudósítója csütörtökön.
A Rosszija-1 televízióban Pavel Zarubinnal folytatott beszélgetésén Putyin reagált Donald Trumpnak arra a kijelentésére, mellyel felajánlotta Oroszországnak, hogy tegyen, amit akar azzal a NATO tagországgal, amely nem fizet eleget a NATO kasszájába. „Ez az ő dolguk, tegyenek, amit akarnak. Van ugyan némi logika abban, amit Trump mond, de az európaiak másképpen látják. Az európaiak azt akarják, hogy az USA kitartson a NATO megalapításakor vállalt szerepe mellett, s ingyen védje meg őket” – mondta.
Putyin Biden amerikai elnökről és Antony Blinken külügyminiszterről is szót ejtett. Bidenről azt mondta, hogy a jelöltek közül őt részesítené előnyben, mert tapasztaltabb és kiszámíthatóbb, egy régi iskola politikusa. „Biden gyenge adminisztrációja odaadta Ukrajnát Oroszországnak” – mondta a TASZSZ tudósítása szerint. „Mindenesetre mi bárkivel együtt fogunk dolgozni, akit Amerika népe megválasztott” – szögezte le. Blinkent a „mi emberünknek” nevezte, mert az amerikai külügyminiszter de facto elismerte, hogy Kijev és szomszédos vidéke Oroszországhoz tartozott. Oroszország lejáratásának és démonizálásának szándékával ugyanis Blinken többször előhozakodott azzal, hogy Oroszországban a cárizmus idején pogromokat követtek el a zsidók ellen, nagyapja ezért kényszerült elmenekülni Oroszországból – mint előadta – Kijevből.
Blinkennek nem volna szabad ilyen kijelentéseket tennie, mert még belebukhat – óvta az orosz elnök az amerikai diplomácia vezetőjét.
A pogromokat a vele interjút készítő Tucker Carlson is szóba hozta az interjún kívül folytatott beszélgetésen. Putyin szerette volna, ha meginterjúvolója az interjú keretében tette volna fel kérdését, mint azt előzetesen tervezte, de tervétől más tekintetben is eltért.
Az orosz elnök TV-interjújára reagálva Donald Trump, az amerikai republikánusok legesélyesebb elnökjelöltje úgy vélekedett, hogy Putyin Bidenről és kormányáról szóló kijelentései az ő személyének szánt jókívánsággal érnek fel. „Nagy bók ez nekem” – mondta, s megismételte: elnökként jól kijött Putyinnal. Ígéretet tett az Oroszország és Ukrajna közötti konfliktus gyors megoldására.
Annalena Baerbock német külügyminiszterről Putyin azt mondta, nemcsak Oroszországgal, hanem saját országával szemben is ellenségesen viselkedik: “Nem gondolná az ember, hogy egy ilyen szintű állami tisztviselő ennyire figyelmen kívül hagyja saját országa és saját népe gazdasági érdekeit” – jelentette ki.
Az ukrajnai orosz katonai beavatkozásról Putyin úgy nyilatkozott, hogy Oroszországnak már korábban be kellett volna avatkoznia, de azért nem lépett katonailag, mert szerette volna békés úton megoldani a kérdést. Ezért vállalt garanciát a minszki megállapodások teljesítésére, de be kellett látnia, hogy hiába bízott német és francia kollégáinak becsületességében, sem Angela Merkel volt kancellárnak, sem François Hollande volt elnöknek nem állt szándékában végrehajtani az egyezményt, mint később maguk is nyilvánosan elismerték.
A valóság elferdítésének nevezte, hogy Oroszország azért lépett katonailag, mert a NATO támadással fenyegette Oroszországot. „Én ilyesmit sosem állítottam. Természetesen aggasztott, és továbbra is aggaszt bennünket annak lehetősége, hogy Ukrajnát bevonják a NATO-ba, mert az veszélyt jelentene a biztonságunkra” – mondta.
Visszatérve Tucker Carlsonnak adott interjújára, amelyet eddig több mint 200 millióan néztek meg, Putyin azt mondta, hálás neki, mert lehetővé tette, hogy a nyugati közvélemény és politikusok betekintést nyerhessenek nézeteibe és szándékaiba. E tekintetben „közvetítőnek” minősítette Tucker Carlsont. Ugyanakkor megvallotta, nem teljesen elégedett az interjúval, mert kiélezett kérdésekre készült válaszolni, de Carlson más taktikát választott.
Az amerikai újságíró lehetséges sorsáról szólva azt mondta, nem irigyli a helyzetét, bár Tucker Carlson tisztában volt vele, mire vállalkozik. Ha letartóztatnák, mint ahogyan egyesek szeretnék, lehullana az álarc a liberális amerikai demokrácia mibenlétéről – vélekedett Putyin, a Békekör tudósítója szerint, a Rosszija-1 TV-ben szerdán folytatott beszélgetésen.
Moszkva, Washington, 2024. február 15. csütörtök (MB)
Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.
Kérjük Önöket, hogy a
DONATE
gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!
A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.
Nagyon köszönjük!
Kiemelt képen: Putyin orosz elnök beszélget Pavel Zarubinnal a Rosszija-1 TV-ben 2024. február 14-én. / Kreml sajtószolgálat