Faina Savenkova: Rossz gyerekek

Putyin rettegett parancsnoka veszi kézbe az ukrajnai hadműveleteket

Kérjük, egy megosztással támogassa honlapunkat!

Alekszandr Dvornyikov személyében új parancsnokuk van az orosz csapatoknak. Az InfoRádióban Csiki Varga Tamás arról beszélt, hogy Dvornyikovtól az orosz elnök gyors katonai sikereket vár a kelet-ukrajnai fronton.

Alekszandr Dvornyikov tábornok, Oroszország déli katonai körzetének korábbi parancsnoka komoly katonai múlttal, valamint tapasztalattal bír az oroszok elmúlt évtizedben végrehajtott nemzetközi katonai műveletinek révén. Csiki Varga Tamás, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa szerint oroszországi parancsnoksága már csak azért is említésre méltó, mert 2014 után, amikor az orosz destabilizálták a Donbász területét, akkor ennek a szomszédos körzete és háttere Dvornyikov „felségterülete” volt. A pillanatnyi orosz hadműveletek áthangolása is pontosan arról szól, hogy a kelet-ukrajnai terülteket igyekeznek – katonai értelemben – megszállni, az ukrán ellenállást megtörve.

Dvornyikov természetesen eddig is részt vett az ukrajnai műveletekben, mostantól viszont már az összes katonai haderő parancsnoka lesz azt követően, hogy Oroszország mintegy két hete bejelentette, hogy Kelet-Ukrajnára koncentrálja az erőit. Ennek megfelelően visszavonult Kijev, Szumi és Csernyihiv környékéről, csökkentve a frontok számát.

Csiki Varga Tamás arra is felhívta a figyelmet, hogy Alekszandr Dvornyikov 2015 után, amikor az Aszad-kormány oldalán avatkozott be a szíriai konfliktusba, kétes hírnévre tett szert. Orosz részről, hivatalosan ez az akció az Iszlám Állam elleni terrorellenes művelet volt, gyakorlatilag azonban a szíriai ellenzékiekhez és a felkelőkhöz köthető pontokat igyekeztek meggyengíteni, hatalmon tartva az Aszad-rendszert – és ez sikeres is volt. A Dvornyikov parancsnoksága alatt álló erők ekkor rendkívül kemény, a civileket sem kímélő támadásokat hajtottak végre, és ekkor is megtalálhatóak voltak a művelet végrehajtói között a Wagner-csoport különböző csoportjai, akiket – az általános vélekedés szerint – Ukrajnában is igyekeznek bevonni a műveletekbe. A szakértő szerint a csapatösszevonás indokolhatta, hogy Dvornyikov legyen a parancsnok.

Csiki Varga Tamás úgy látja, Vlagyimir Putyin az ukrán területvédelem áttörését várhatja tőle a Donbász területén, másrészt azt, hogy bármilyen eszközzel, de megtörtje a helyi lakosság ellenállását.

A szakértő szerint az Ukrajna elleni háborúban a civilek ellen elkövetett háborús bűncselekmények, valamint a nagy arányú orosz támadások bizonyos mértékben a Szíriában látottakra emlékeztetnek.

„Dvornyikovnak a korábbi úgymond munkásságáról mondhatjuk, hogy igazolt volt, hogy Szíriában nem tartóztatták magukat, amikor a civil lakosságot kellett támadni például olyan termobárikus bombákkal, amilyeneknek a bevetését már Ukrajnában is igazolták. Tehát egy nagyon határozott, kemény és az eszközök között nem válogató parancsnokként tekinthet rá Vlagyimir Putyin, gyors sikert várva katonai fronton” – tette hozzá a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Stratégiai Védelmi Kutatóintézetének tudományos munkatársa.

Infostart

Facebook hozzászólások
%d bloggers like this:
Ads Blocker Image Powered by Code Help Pro

Reklámblokkolót észleltünk!!!

Kérjük engedélyezze az internetfigyelo.com -on a reklámok megjelenítését azzal, hogy kikapcsolja a reklámblokkolót a böngészőjében!

Ezzel segíti a honlap működtetésének fenntartását.

Köszönjük!

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
Powered By
Best Wordpress Adblock Detecting Plugin | CHP Adblock

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás