Putyin: Radikális iszlamisták kezével követték el a terrortámadást
Az orosz elnököt az érdekli, hogy kik voltak a megrendelők
Radikális iszlamisták kezével követték el a Moszkva melletti Crocus City Hall kulturális központ elleni terrortámadást, de a megrendelőket még azonosítani kell – jelentette ki Vlagyimir Putyin orosz elnök egy hétfői kormányzati videókonferencián.
„Tudjuk, hogy a bűncselekményt radikális iszlamisták keze által követték el, akiknek ideológiájával maga az iszlám világ is évszázadok óta harcol”
– mondta az államfő.
„Tudjuk, hogy kinek a keze által követték el ezt az Oroszország és az orosz nép elleni atrocitást. Az érdekel bennünket, hogy ki a megrendelő”
– tette hozzá, szakszerű és politikai elfogultság nélküli vizsgálatot sürgetve.
„Az egyetemes fájdalmunk és gyászunk, az együttérzésünk és az atrocitás minden elkövetőjének megbüntetésére irányuló jogos vágyunk mellett a vizsgálatot a legmagasabb fokon szakszerűen, objektíven, minden politikai elfogultság nélkül kell lefolytatni”
– hangoztatta.
Kitért rá, hogy az Egyesült Államok mindenkit arról próbál meggyőzni, hogy az ügyben nincs ukrán nyom, és a merénylet mögött az Iszlám Állam dzsihadista szervezet áll. Hangsúlyozta, hogy több kérdést kell tisztázni: valóban az iszlamisták döntöttek-e úgy, hogy csapást kell mérniük Oroszországra, kinek áll érdekében a megfélemlítés, miért Ukrajna felé próbáltak elmenekülni a merénylők, és ki várta ott őket.
Hangot adott feltételezésének, hogy a támadás egy láncszem lehet azok kísérleteinek láncolatában, akik 2014 óta harcolnak Oroszországgal „a neonáci kijevi rezsim keze által”.
Alekszandr Basztrikin, az orosz Nyomozó Bizottság (SZK) vezetője közölte, hogy a támadás mind a négy elkövetője a kihallgatáson és a bíróságon bűnösnek vallotta magát, és részletes vallomást tett a bűncselekmény körülményeiről, a megrendelőkről és azokról, akik segédkeztek a terrortámadás előkészítésében.
Közölte, hogy a tömeggyilkosság halálos áldozatainak száma 139-re emelkedett, akik közül 75-öt eddig azonosítottak.
Elmondta, hogy a terroristák pénteken 19 óta 58 perckor érkeztek a Crocus City Hallhoz, és 20 óra 11 perckor hagyták el az épületet, s a helyszínről távozva egy gyermekes családot is elgázoltak. Őrizetbe vételük során két AK-74-es gépkarabélyt, több mint 500 lőszert, 28 tárat és benzinmaradékot tartalmazó palackokat találtak náluk. Az ügyben több mint 200 helyszíni kutatást és lefoglalást végeztek, a nyomozás szempontjából fontos tárgyak kerültek a hatóságokhoz.
Basztrikin szerint ez egy gondosan megtervezett és előkészített terrorcselekmény volt. Beszámolt róla, hogy a négy elkövető mellett további három embert letartóztattak a terroristák segítéséért.
Az SZK ellenőrzi a Crocus City Hall tűzoltó rendszereinek működőképességét, és szakértői vizsgálatot rendelt el – mondta.
Tatyjana Golikova miniszterelnök-helyettes elmondta, hogy 52 sebesültet már kiengedtek a kórházakból, 93 ember, köztük 5 gyermek további kezelésre szorul. Kilenc áldozat, köztük egy gyermek állapota súlyos. A főváros és a moszkvai régió egészségügyi intézményeiben 1500 ágyat készítettek elő a terrortámadás sebesültjeinek fogadására.
Golikova tájékoztatása szerint a hétvégén 11 822 donor 4642 liter vért és 1130 liter plazmát adott oroszországi donorhelyeken. A kormány 22 esetben nyugdíj kifizetését rendelte el kérelem nélkül az eltartó halála miatt. A halálos áldozatok és sebesültek családjainak megsegítésére egymilliárd rubelt (négymilliárd forint) különítettek el. Az összes érintett család segítségben részesül, amit folyamatosan ellenőrizni fognak a helyettes kormányfő szerint.
MTI, MH
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…