Pressman szerint ő mindent megpróbál, de a magyar kormány nem ért a szóból
David Pressman, az Egyesült Államok budapesti nagykövete Rubik-kocka-versenyt és fogadást tartott a nagyköveti rezidenciáján 2024. március 25-én, írja a 444. Elmondta: „Amikor Magyarországra érkeztem, az egyik legelső dolog, amiről beszéltem, szó szerint, a reptéren a gépről való leszállásom után, a Rubik-kocka volt” – mondta. Szerinte a bűvös kocka találó metafora az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában felmerülő kihívások leküzdésének nehézségeire.
A nagykövet szerint
„a Rubik-kocka szinte végtelen összetettségéhez képest az Egyesült Államok és Magyarország kapcsolatában felmerülő nehézségek megoldhatók.
A megoldást meg lehet találni, sőt gyors megoldás is található, ha megvan erre a politikai akarat.”
Hangsúlyozta: az Egyesült Államok már eldöntötte, hogy „kiismerhetőbb kapcsolatot” akar Magyarország kormányával, „egy kapcsolat jobbá tétele nem olyan választás, amelyet egy kormány egyedül meghozhatna”. Emlékeztetnek: a magyar NATO-csatlakozás 25. évfordulója alkalmából tartott beszédében
Pressman többek között azt mondta: az Egyesült Államok a párbeszéd és az együttműködés híve, de a jelenlegi magyar kormánnyal ez sokszor nem működik, és ekkor az USA cselekszik, mert Orbánék csak ebből értenek.
A 444 szerint Pressman arra utalt, hogy olyan pontra jutottak, amikor a párbeszéd már nem elég.
Beszélt arról, hogy „a magyar állam milyen szívatásokkal nehezíti” például a pápai légibázison lévő amerikai katonák életét: „Megsértve a védelmi együttműködési megállapodásunkat,
a magyar kormány több mint három éve nem engedélyezi, hogy ezek a fiatal katonák rendszámtáblát kapjanak a családi autóikra,
ehelyett arra kényszeríti őket, hogy havonta több tízezer forintot fizessenek saját zsebből az ideiglenes regisztrációért. Nem a bürokrácia vagy a túlzottan bonyolult adminisztratív eljárások miatt. Hanem egyszerűen azért, mert a magyar kormány erről politikai döntést hozott. Igen, jól hallották. Rendszámtáblákról beszélek.”
Pressman szerint mindez jól illusztrálja a Magyarország és szövetségesei közti kapcsolatok jelenlegi, aggasztó állapotát – pedig „nem volt ez mindig így. És nem is kell, hogy így maradjon.” Azt tapasztalják, mondta akkor, hogy
Magyarország „másként viselkedik, mint a szövetség bármely más tagja”,
hogy „egy régi barát és szövetséges olyan dolgokat mond és tesz, amelyek aláássák a bizalmat és a barátságot.”
Pressman nehezményezte még a magyar politikai
„Amerika-ellenes kirohanásait, az oroszbarát külpolitikát, a független média ellehetetlenítését, a bírák és civilek elleni politikai hadjáratokat”.
Szerinte a magyar kormányt kevéssé érdekli a konstruktív párbeszéd a fenti problémák megoldására.
„Más szövetséges országokkal együttműködünk, együtt dolgozunk – még akkor is, ha vannak nézeteltéréseink. Magyarországon ez nem működik
– amíg csak nem cselekszünk” – mondta.
MandinerKiemelt képen: David Pressman / Fotó: MTI / Koszticsák Szilárd
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…