prof. dr. Bokor Imrétől búcsúzunk február 8-án
Bokor professzor úr hosszú éveken keresztül publikált a Nemzeti InternetFigyelő oldalain, számos cikk, vélemény jelent meg tollából portálunkon, amivel kétségtelenül magasra emelte mindenki előtt a mércét. A Magyar Justitia Bizottság elnöke és a Nemzetegyesítő Mozgalom Alapító Tagja volt, de első azon bátrak között, aki még a kádári érában le merte írni a valóságot, az igazat az akkori Magyar Honvédségben uralkodó viszonyokról.
Imre Bátyánk január elsején távozott e földi világból, mely szomorú hír minket, akik személyesen ismertük, tiszteltük és mindig kiemelt érdeklődéssel hallgattuk előadásait és közöltük írásait, rendkívül megrázott.
Búcsúztatására február 8-án 14 órakor kerül sor Kőbányán az Új Köztemetőben.
dr. Bene Gábor így búcsúzik prof. dr. Bokor Imrétől:
Legfrissebb anyagaink:
Nemzetegyesítés – kicsit másképpen
Elutasították a Pócs János elleni feljelentést – nem bűncselekmény bemutatni a valóságot
Lavrov: Zelenszkij egyértelműen megsértette Trumpot – „ez egy nyers és közvetlen provokáció”
Fedősztori vagy valóság? Az USA szerint leállt a hírszerzés, az oroszok szerint a radarok nem látják a hiperszonikus rakétákat
„Kijev olyan, mint egy frontváros: ez félelmetes” – de hol voltak nyolc évig a kijeviek, amikor Donyecket lőtték?
Zaharova: Kijev saját civiljeit támadja, majd Oroszországot vádolja – semmi sem drága a nyugati fegyverekért (videó)
Dúró Dóra: Magyar Péter az összes rendszerváltás utáni miniszterelnököt alulmúlja – „még Gyurcsányt is”






















