Pressman: „Soha egyetlen rubelt sem kaptam orosz oligarchától”
Végre megszólalt az amerikai nagykövet, mindent tagad.
Mint ahogy arról már korábban beszámoltunk, David Pressman már az ukrajnai háború előtt pénzt fogadhatott el egy Mihail Prohorov nevű orosz oligarchától Ellen Pinchukon keresztül, aki korábban jogi szolgáltatást vett igénybe az akkor ügyvédként dolgozó amerikai nagykövettől.
A Telex szerdán megkereste Pressmant, valamint a korábbi munkahelyét, a Jenner & Block ügyvédi irodát is.
A Jenner & Block nyilatkozatában határozottan tagadta, hogy Pressman vagy az iroda bármely más munkatársa valaha is Mihail Prohorov orosz oligarchának dolgozott volna. A lapnak a nagykövet is azt mondta, hogy soha nem dolgozott orosz oligarchának.
„A kormánynak és a médiapropagandistáiknak talán nehezükre esik ezt megérteni, mivel a saját karrierdöntéseik talán másmilyenek voltak, mint nekem, de én soha nem dolgoztam orosz oligarchának, és soha egyetlen rubelt sem kaptam orosz oligarchától”
– közölte a lappal az amerikai nagykövet.
Mi történt pontosan?
David Pressman a Jenner & Block ügyvédi irodánál tevékenykedett Magyarországi megbízatása előtt. A cégnek, saját honlapján található információk alapján, kiemelkedő tapasztalata van a nemzetközi szankciós és exportszabályozási ügyek terén.
Pressman nagyköveti kinevezése kapcsán nyilvánosságra hozott egy pénzügyi nyilatkozatot, amelyben köteles volt feltüntetni az előző évek anyagi forrásait. A dokumentumból kiderült, hogy 2020 és 2022 között Pressman
több mint 1,8 millió dollárt, vagyis nagyjából hétszázmillió forintot kereshetett.
Az iratból szintén egyértelművé vált, hogy Pressman ügyfelei között szerepelt egy bizonyos Ellen Pinchuk is, akitől jogi tanácsadás címén több mint ötezer dollár bevétele származott. – írta meg a Magyar Nemzet.
Kicsoda Pinchuk?
2007 és 2009 között Pinchuk a Moszkvai Bloomberg News TV-nél dolgozott riporterként, később azonban Pinchuk a Mikhailov and Partners nevű moszkvai PR-cég egyik vezetője lett, amely Prohorov tanácsadójához köthető. Pinchuk és Prohorov kapcsolatáról mindent elmond, hogy belső források szerint Pinchuk Prohorov legmegbízhatóbb segítsége, különösen az amerikai sajtóügyekkel kapcsolatban.
Mandiner
Kiemelt kép: MTI/Máthé Zoltán
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…
Igaza lehet Pressmannak abban, hogy „sohia egywstalen rubelt sem” fogadott el egyeteln orosz oliogarchától. Ez azonban nem zártja ki azt, hogy dollárban sefteltek egymással!