Potápi Árpád János államtitkár az erdélyi magyarokat nemzetárulózza – sürgősen le kellene mondania!
Nem ildomos és főleg nem az úri kaszinók szintje a magyar nemzet bizonyos közösségeit gyalázni. Kivált nem a nemzeti összetartozás alapján. Sőt! Mégúgy nem illő, ha ezt már a nemzet, talán egyetlen hiteles politikusa kikérte magának. Ám, még tovább megyek: annál is inkább ostobaság nemzetárulónak minősíteni a székelyek és partiumi magyarok, valamint a szórvány által is mindinkább kedvelt szervezetet, ha emellett egy volt kommunistákból álló, és a Fideszt folyamatosan bíráló pártot „kasserolunk”, a nemzeti célokat szolgálni akaró, azokat szolgáló erdélyi magyar párttal szemben.
Potápi Árpád János államtitkár, már két alkalommal is megtette ezt, amiért a legkevesebb, ha bocsánatot kér és lemond jelen beosztásáról, és soha többé nem szól bele a jelenlegi határokon túlra szorult magyarok belügyeibe. Hiszen attól, hogy valakit ugyanúgy hívnak, még nem biztos, hogy rokona a másik embernek…Ha teszem azt Gyurcsányéktól jött volna ez a gyalázkodás, a nemzeti oldal, a megszólaló lemondását követelné. Ám, az erkölcsi követelmények nem csak az egyik oldalon (lennének) kötelezőek – főleg a nemzetgyalázás után!
Potápi uram elvetette a sulykot, és magával a magyar külügyminiszterrel is szembemegy, amikor másodszor nemzetárulózza le Tőkés Lászlót és pártját, mert nem tetszik neki, ha az erdélyi magyarok azt a pártot mellőzik, amely még a nemzetellenes román törvényjavaslatokat is megszavazza a román parlamentben… s nem szólal meg, ha a bucuresti bakszász magyarokat ócsárló nyilatkozatokat tesz… mert hát van az a pénz. Potápinak nem kellene tehát állást foglalnia, ha nem ott él, s csak szerepelni jár át egy-egy felépített óvoda vagy más, a magyar kormány által támogatott beruházás átadásakor. Ha valaki nem szereti igazán a határon túli magyarokat, úgy ne foglalkozzék velük! Ha pedig nem ismeri azokat a helyi megállapodásokat, amelyek az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács között köttettek a választások előtt a magyarság érdekében, akkor ne beszéljen hülyeségeket a kormány nevében… Mert Potápi uram nem a kormány. Potápi uram egyszerű szolga, akinek nem hivatala a magyarságba való rugdosás. Ezt meg kellene hagynia a román nacionalistáknak! Tehát, Potápi uramnak egyetlen jó és erkölcsileg is elfogadható, mi több – elvárható – feladata van: Kérjen bocsánatot és emelje föl az ülepét a bársonyszékből, amelyet a magyarok védelmére, nem pedig összeugrasztására toltak a segge alá! Mert a határon túliaknak nélküle is van baja elég! Mellékelten közreadjuk Tőkés László tiltakozását, amellyel a Nemzeti Napló mélységesen egyetért!
S. Gy.
T I L T A K O Z Á S
Az MTI tudósítása szerint Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár október 12-én, hétfőn a magyar Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságában megismételte azon, a parlamentben korábban is elhangzott állítását, miszerint aki (Biharban és Szatmárban) az RMDSZ jelöltjére egy másik magyar jelöltet „indít rá”, az „nemzetárulást” követ el.
Október 8-án kelt nyilatkozatomban méltán kértem ki magunknak eme megbélyegző minősítést. Mi erdélyi magyarok vagyunk, és nem „nemzetárulók”! Ennek előtte legfeljebb a hírhedt Securitate és a nacionálkommunista vétetésű román soviniszták engedték meg maguknak, hogy haza- vagy nemzetárulóknak minősítsenek bennünket – közöltem Potápi államtitkár úrral, mielőtt nyilvánosságra léptem volna.
Mivel megalapozott figyelmeztetésemnek nem volt foganatja, ezúton vagyok kénytelen tiltakozni az Államtitkár úr becsületünkbe vágó vádaskodása ellen. Szégyenletes dolog, hogy éppen a nemzeti összetartozás bizottságában hangoztatja ezt, a demokratikus pluralizmussal szembemenő, az erdélyi magyarság megosztására alkalmas politikai diskurzusát.
Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Felvidéken tartott minapi sajtóértekezletén világosan kifejtette, hogy: „nem Budapestről kell megmondani, hogy mi a jó a határon túli magyar közösségeknek”. Ennek értelmében felkérem Potápi Árpád János államtitkárt, hogy vizsgálja felül kifogás tárgyát képező megnyilatkozásait, és vonja vissza az Erdélyi Magyar Szövetségnek a romániai választásokon indított jelöltjeivel kapcsolatos nemzetárulói megbélyegzését.
Hasonlóképpen felkérem az RMDSZ vezetőségét, hogy a nemzeti összetartozás és a demokratikus pluralizmus szellemében, valamint a jövőbeli együttműködés érdekében utasítsa vissza az erdélyi testvérpártjait ért „nemzetárulózást”.
Nagyvárad, 2020. október 14.
Tőkés László,
az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács
elnöke
Nemzeti InternetFigyelő (NIF)
MOST A LEGNÉPSZERŰBBEK :
Az ukrán energiaholding közölte, télen a lakosság leginkább csak magára számíthat
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/arameloszto_ukrajna-120x120.webp)
Az ukrán DTEK energiaholding vezérigazgatója, Dmitro Szaharuk azt tanácsolta a…
Az Európai Unió fogást keresett Magyarországon, de végül hatalmas öngólt lőtt
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/borell-es-ursula-120x120.webp)
A Die Tageszeitung szerint Josep Borrellnek magába kell néznie. Ez…
Itt az orosz válasz Zelenszkij tárgyalási javaslatára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/zaharova_marija-120x120.webp)
Vlagyimir Zelenszkij jelzése, miszerint Ukrajna készen áll a béketárgyalások folytatására…
Pánikhangulat Brüsszelben: egymás között osztották fel a Patriótáknak járó bizottsági helyeket, de már sejtik, hogy rossz vége lehet
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/07/ursula.vonder_02-150x150.jpg)
Egy biztos, a brüsszeli lap szerint a Patrióták Európáért frakció…
Az EU szerint az ukránok jogsértő olajbojkottja nem gond Magyarország és Szlovákia számára
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/olof-gill-x-120x120.webp)
Nem áll fent probléma sem Magyarország, sem Szlovákia esetében amiatt,…
Puccs zajlott le Liberisztánban úgy, hogy észre sem vettük?
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/10/biden_bolond_joe-1068x611-1-150x150.jpg)
Egyre többen vélik úgy, hogy az USA-ban az „elit” gyakorlatilag…
Kína: Az USA a hazugságok birodalma
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/hazugsag_amerikai-modra-120x120.webp)
Az USA a hazugságok birodalmává vált, mert dezinformál saját önző…
Mi történik itt? A Deep State lényegében megfenyegette Donald Trumpot
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/GettyImages-2161922065_donald-trump-120x120.webp)
A „mély állam”, amely most az amerikai titkosszolgálatot használja fel…
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését Joe Biden
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2023/11/biden20231031_kiem-150x150.webp)
A generációváltás szükségességével magyarázta visszalépését az elnökjelöltségtől Joe Biden amerikai…
Iskander csapódott a NATO oktatói közé Ukrajnában
![](https://internetfigyelo.com/wp-content/uploads/2024/07/iskander_raketa-120x120.jpg)
Egy rakétacsapás megsemmisített egy ideiglenes telepítési pontot, ahol nyugati kiképzők…