Peszkov: az ukrán fegyveres erőknek szánt brit Challenger 2 tankok ugyanúgy égnek, mint a többi
A brit Challenger 2 harckocsik, amelyeket London tervez az ukrán hadseregnek akar szállítani, ugyanúgy égnek, mint az ukránok többi harckocsija – jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő egy sajtótájékoztatón.
Mint ismert, Nagy-Britannia 14 Challenger 2 harckocsit szállít Ukrajnának a következő hetekben.
„A különleges katonai művelet folytatódik. Ezek a tankok is lángokban állnak majd, és ugyanúgy fognak égni, mint a többi. A különleges katonai művelet céljai… megvalósulnak”
– tette hozzá a Kreml szóvivője.
Legfrissebb anyagaink:
Így készül Svédország az Oroszország elleni háborújára – nagyon kemény…
Hatalmas csapás érte Kijevet: porig égett a drónarzenál és a Nova Poshta logisztikai bázisa
Ha a nyugat orosz hajókat foglal le, Oroszország pontosan ugyanígy fog felelni
Gazdák lázadása – amiről az európai sajtó hallgat
„Undorító banda!” – A Tisza-szavazók is fellázadtak Baka András ellen, miközben Sulyok Tamás törvénytelen eltávolításának sebei még be sem gyógyultak
Rövidebb tűzijáték, DJ-buli a Kossuth téren – így „ünnepli” a Tisza-kormány az államalapítást
Hazudott a Ti-Sza Párt Dunaújvárosban is – Újabb leleplező olvasói levél érkezett a szerkesztőségbe






















