Meghalt Gina Lollobrigida
95 éves korában meghalt Gina Lollobrigida olasz színésznő, az „isteni Lollo”, Hollywood aranykorának egyik utolsó szemtanúja, aki még együtt szerepelt olyanokkal, mint Humphrey Bogart, Rock Hudson, Yul Brynner és Frank Sinatra, de akinek a magánélete és személyisége sokkal érdekesebb, emlékezetesebb, maradandóbb volt, mint a filmszerepei.
A DOLCE VITA IDŐSZAKÁBAN RÓMA A FILMKÉSZÍTÉS MÁSODIK LEGFONTOSABB KÖZPONTJA LETT HOLLYWOOD UTÁN.
Luigina Lollobrigida 1927-ben született Subiacóban, egy hegyi kisvárosban, Rómától nem messze. Édesapja bútorasztalos volt, a szülők négy lányt neveltek fel a háborús évek nélkülözései közepette. Bár már korábban is modellkedett álnéven, szélesebb körben egy országos szépségversenyen fedezték fel, ahol a harmadik helyezést érte el. Az 1947-es Miss Italia verseny a második volt a háború után, és a sötét évek után könnyű szórakozásra szomjazó országban óriási figyelmet kapott – nemcsak az első helyezett, hanem a második, a harmadik, a negyedik és az ötödik is színészi karriert kezdhetett.
Legfrissebb anyagaink:
Az orosz műhold „agresszív”, a nyugati „kereskedelmi” – így működik a kettős mérce az űrben
„Történelmi igazságtétel” helyett 164 ártatlan – köztük egy ’56-os hős
Deák Dániel: Magyar Péter válságtanácskozást tartott Ruff Bálinttal az ügynökakták miatt
Stoffán György: Cifra nyomorúság
Díjazás a náci ideológiáért
Miközben az ügynökaktákon csámcsogunk, a zsebünkben hordjuk a valódi besúgót
Rászabadultak a kommentelők az „ügynökaktákra” – óriási a felháborodás






















