Trump szankciókat vezetett be a Nemzetközi Büntetőbíróság ellen
     

KÉRJÜK, ENGEDÉLYEZZE BÖNGÉSZŐJÉBEN A HIRDETÉSEK MEGJELENÍTÉSÉT, EZZEL TÁMOGATJA A PORTÁL MŰKÖDÉSÉNEK FENNTARTÁSÁT!

KÖSZÖNJÜK!

Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei a rezsitámogatások miatt

Állításuk szerint megtagadták tőlük a tárgyalás lehetőségét, azonban ők nem jelentek meg a rezsitámogatásokról szóló egyeztetésen.

Pert indítanak a DK fővárosi polgármesterei arra hivatkozva, hogy szerintük Orbán Viktor miniszterelnök politikai bosszúból megtagadta a kerületek rezsitámogatását.

Szaniszló Sándor, az ellenzéki párt fővárosi frakcióvezetője keddi közleményében azt írta, a kormány Budapest lakosságának egyharmadától, összesen 620 ezer embertől tagadta meg a budapestiek adóiból is fizetett rezsitámogatást pusztán azért, mert ellenzéki vezetésű önkormányzatokat választottak. A fővárosnak szánt nyolcmilliárd forintos támogatásból nem részesül öt, DK-s polgármester által vezetett kerület, a III., a IV., a XI., a XV. és a XVIII. kerület, valamint Ferencváros sem. Szerinte a kormány által odaítélt önkormányzati támogatási összegek mögött nincsenek tisztességes számítások; a DK-s vezetésű kerületek a megítélt fővárosi kompenzáció átlagos összegére, kerületenként 471,5 millió forintra tartanak igényt.

Az ügyelőzménye, hogy a DK-s vezetésű kerületek eltaktikázták az állami rezsitámogatást, így százmilliós nagyságrendű központi kompenzációtól esett el a hat budapesti kerület, amely nem ült tárgyalóasztalhoz az egyeztetésekre kijelölt Láng Zsolt kormánybiztossal.

Budapest 23 kerülete közül hatnak a vezetője nem ment el arra az egyeztetésre, amelyen az energiaválságra adható kormányzati segítség részleteiről lett volna szó. Szószólójuk azt mondja, el akarták kerülni, hogy az ajánlattételnél kijátsszák őket egymással szemben. Ennek ellenére Szaniszló Sándor azt közölte, a tárgyalás lehetőségét jogtalanul megtagadták tőlük, ezért döntöttek úgy, hogy pert indítanak.

Kiemelt kép: Szaniszló Sándor (Fotó: MTI Fotó: Beliczay László)

MN

Ez is érdekelheti:  Férgek, káliummal sózva… Unió és a WHO ajándékai

Mementó 2006 emlékmű

 

Tisztelt Olvasók! A portál működtetéséhez nagyon nagy szükségünk van az Önök támogatására.

Kérjük Önöket, hogy a

DONATE

gombra kattintva segítsék anyagi hozzájárulásukkal működésünket!

A portál valóban független, anyagi támogatást semmilyen szervezettől, vagy politikai erőtől nem kapunk, ezért a legkisebb támogatásnak is örülünk.

Nagyon köszönjük!

 

Petíció az emlékmű megvalósításáért!

Aláírásával egy elvi támogatást fogalmaz meg. Amennyiben elegendő társadalmi támogatást gyűjtünk össze, elindítjuk a megvalósításhoz szükséges jogi és szakmai lépéseket.

Kattintson ide a petíció aláírásához!

További részletek itt!

Itt várjuk hozzászólását!