Példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia (I.rész)

Sajnos ismerjük a bolsevik-liberális bűnbandák stílusát, akik mindig tolvajként kiáltanak tolvajt. Nos ez történt és történik most az USA fővárosában, ahol a címben szereplő mondat Biden szájából hangzott el, a Capitolium elleni roham kapcsán.

Ezen már biztosan nem lehet csodálkozni azok után, hogy milyen átlátható és bizonyított csalást folytatott a Biden vezette ál-demokrata párt szinte minden helyszínen a választások alatt. Így Ulysses Grant mondása válik ma valósággá: „Már csak két párt van: Hazaárulók és hazafiak.” (There are but only two parties now: “traitors and patriots”)

Tudható, hogy visszaélések özöne halmozódott fel a társadalomban, ahol már régen nem a szabadságról szólnak a dolgok, hanem a reklám-demokrácia pofátlanságáról. Erre tett rá a novemberi választásokon tanúsított szinte nyílt csalási hullám és a COVID lezárások feszültsége is. A Washington DC-ben bekövetkezett erőszakos események nem tesznek jót Amerikának. Illetve csak akkor, ha a pénz-háttérhatalom megretten attól az erőtől, ami Trump mögött áll. Ám sajnos ennek a valószínűsége kicsi, hiszen éppen ezek az emberek azok, akik eddig is a leggátlástalanabb módon számoltatták fel pl. az Occupy Wall Street mozgalmat és minden más szervezkedést, ami a monetáris diktatúra ellen jött létre. Donald Trump pedig kifejezetten a választásokba való beavatkozást kifogásolta eddig is törvényes keretek között, s azoknak az integritását követelve, nem tüzelte komolyan a híveit lázadásra. Az viszont tény, hogy az évtizedek óta növekvő bankár-gátlástalanság, sőt média-törvénytelenség és kormányzati zsarnokság főleg a Patrióta Act megszületése óta nagyon erősen rátelepedett az amerikai népre, amely – leginkább a fehér – középosztály részéről kevésbé tudja ezt eltűrni.

Nézzük miért idéztem a címben Bident? (sokan csak egyszerűen bidé-nek ejtik, vagyis egy olyan eszköznek, amivel fenékmosást végeznek.)

Ugyanis valóban példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia, de nem Trump által, s nem is a Capitoliumba becsörtető prolik miatt, hanem amiatt, ami ezek mögött van. Álláspontom szerint ugyanis, egyáltalán nem biztos, hogy Trump követői hatoltak be megzavarni azt a munkát, ami végre egyértelművé tette volna azt, hogy a csalással szemben mit gondolnak képviselők, szenátorok és főleg az elektorok.

Amerika alapvetően egy szabadkőműves állam, s így nem meglepő, hogy nagyon kiterjedt működése van e titkos szervezethálózatnak.

Így nem tudni, hogy kik és hogyan szervezték meg a Capitolium lerohanását, hiszen az Antifákra teljesen jellemző az az erőszakosság, ami ezt az egész helyzetet jellemezte. Egyébként kíváncsian várom, hogy lesz-e ebből olyan, vagy még annál is véresebb őrület – főleg a négy halott miatt -, amit megtapasztalhattunk az elmúlt időszakban a balliberális Antifa csőcselék hosszú hónapokig tartó randalírozása kapcsán.

Most azonban Ted Lieu demokrata kongresszusi képviselő azonnal kihasználva a helyzetet felszólította Mike Pence alelnököt, hogy alkalmazza az alkotmány 25. módosítását!

(„Ha az elnököt eltávolítják hivatalából, vagy lemond, vagy meghal, az alelnök foglalja el a helyét. Ha az alelnöki pozíció üresedik meg, az elnök új alelnököt jelöl, akit akkor iktatnak be, ha őt a Kongresszus mindkét háza egyszerű többséggel megválasztja”)

Azaz, nyilvánítsa alkalmatlannak a hivatalára Trumpot. Vagyis megtörtént az, amire számítottam: Trump nem jelentette be a rendkívüli állapotot amiatt, hogy külföldi beavatkozás történt az USA belügyeibe (a választások kapcsán) s így be lendült a demokraták gonosz-úthengere. S mivel a republikánus szavazók nagy többsége egyetért a Capitolium elleni támadással a balliberális csalások felháborító volta miatt, így most csak is Trump elnökön múlik, hogy mit válaszol Marco Rubio republikánus szenátor szavaira:

„Ami a Capitoliumnál lezajlott, az nem hazafias tett. Ez egy anti-amerikai anarchia a harmadik világ stílusában”.

Így még a republikánusok között is szakadás látszik, mert sokan féltik Amerika jövőjét Trump radikális lépéseitől. Pedig szerintem csak az vezethetné ki a várható káoszból az országot. Mindenesetre Ted Cruz és Josh Hawley szenátorok még egyértelműen Trump oldalán állnak, s ők nagy hatással bírnak a republikánusok többségére. Azt azonban látni kell, hogy a 2024-es elnökválasztásig még sok idő telik el, s demokrata kormányzás alatt biztosan nem csapolja le senki az USA „mocsarát”!

Nézzük azonban, hogy mi is történt a mostani balliberális választási csalások előtt, ami már évekkel ezelőtt megroppantotta az állítólagos amerikai demokráciát! (Ami ugye reklám-demokrácia és nagyon nem egy médiabefolyástól mentes, tisztességes, részvételi demokrácia!)

Emlékezzünk csak egy kicsit, hogy mi is volt az ún. Occupy Wall Street, melynek a megjelenítése online módon, 2011. július-december között, Google-on, a Facebookon, a Twitteren, s a blogokban is közel 99 százalékos volt. (Persze ezen is el kell gondolkodnunk, hogy akkor miért nem cenzúráztak? Talán éppen az volt a cél, hogy ügyesen feltérképezzék, hogy kiket kell kivonni a forgalomból a bankárkaszti diktatúra jövője érdekében? S most is az lehet az egyik cél, hogy kiderüljön kik azok, akik még képesek gondolkodni?)

Kilenc hétig gyűlt össze a tömeg New Yorkban a Zuccotti Park keleti végén, ahol egy szerény amfiteátrum jött létre, hogy megalakuljon az ún. New York-i Közgyűlés. Ahol két vagy több órán keresztül, közös érdeklődésre számot tartó kérdéseket dolgoztak fel, amíg nem jutottak konszenzusra. Talán arra nem figyeltek egyedül, hogy amint kimentek okostelefonjaikkal az utcára, a világ pénzügyi megszállóinak emberei felmérték és tesztelték ennek a sokszorosan közvetített világnak a paramétereit, hogy ki mennyire lehet rájuk nézve veszélyes, vagyis biztosan listázták a résztvevőket. Ez volt az Occupy Wall Street napi gyakorlata, amely a világ több mint ezer városában is működött párhuzamosan, önszerveződő módon, s valóban demokratikusan!

A demonstrációkon résztvevők ügyesen taktikákat kölcsönöztek a kvaker találkozókról, a latin-amerikai népgyűlésekről, a spanyol akampádákról, valamint a tiltakozás és a politikai szerveződés egyéb hagyományairól. S éppen úgy, mint 2006 őszén a Kossuth téren az igazságot kereső magyarok, egy központi nyilvános helyen összegyűlt „beszélő és politika csináló testületek” csoportjaként működtek. Talán csak abban voltunk mi Budapesten lemaradva, hogy még nem tudtuk a modern alternatív médiát felhasználni megfelelően, bár lehet, hogy éppen ez mentette meg a tömegemberek nagy részét attól, hogy később folyamatosan zaklassa az összes résztvevőt az állami hatóság.

Az OWS – Occupy Wall Street – ugyanis hatalmas tömeget gyűjtött össze egy sor online térben, a fizikai és a virtuális között mozogva. Ők már linkeket, frissítéseket, fotókat és videókat tettek közzé az akkori közösségi oldalakon; miközben a csevegőszobákban tanácskoztak, és korrekt módon együttműködtek. A Zuccotti Park – vagy a Liberty Plaza – egy magántulajdonban lévő nyilvános tér intenzív használata volt, ahol megjelent végre az amerikai politikai rendszer kritikája és a társadalmi önszerveződés alternatív formáival folytatott kísérlet is.

Miután 700 tüntetőt letartóztattak a Brooklyn-hídon, a mozgalom új médiák használatával kezdte feltárni az igazságtalan vagyonelosztás egyenlőtlenségeit. (Erről majd az írás második részében írnék többet, hiszen ez is mutatja a két megmozdulás hasonlóságait, hiszen mi az Erzsébet hídon kerültünk anno letartóztatásra, csak éppen 5 évvel a New York-i rendőrakció előtt. Ám a minta egyértelműen látszik!)

Vagyis, ha igaza van Bidennek, akkor valóban „példátlan támadás alatt áll az amerikai demokrácia”, amely szerintem össze is roppant most, mert ha jók az információim, akkor a csalással hatalomra jutott új elnök, be akarja tiltani a kézifegyvereket, ami pedig amerikai élet egyik hagyomány pontja. Valószínűleg épp annyira hagyományos, mint a már régen veszélybe került demokrácia. Így, ha ez megtörténik, akkor bizony maga Biden kapta meg a feladatot, hogy az ún. Lugánói tanulmányban (Susan George: The Lugano Report) szereplő általános népirtási tervet beindítsa ott is végre: az amerikai polgárháborúval!

Dr. Bene Gábor

(A szerző közjogász és Nemzetegyesítő szóvivő)

Nemzeti InternetFigyelő (NIF)

Facebook hozzászólások


Várjuk véleményét itt! (a hozzászólások moderáció után jelennek meg)

%d bloggers like this:

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás

Ezeket olvasta már?
Provokáció lehetett a Capitolium “ostroma”

Elnöksége teljes hátralévő idejére letiltotta Trumpot Zuckerberg; fenyegetőzik a Twitter is

Törvényt a követeléskezelőkre!

Close